FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Színes, magyar változat HAMISÍTÁS-E VAGY?

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Egy kis figurákkal benépesített műanyag világ, amelyben fontosak a részletek, a színek, a formák, az anyagok, a pattinthatóság, a variálhatóság és a játék – függetlenül attól, hogy a vasfüggöny keleti vagy nyugati oldalán állunk.

A hetvenes évek végén, a magyarországi szocializmus utolsó évtizedében kezdődő Schenk-sztori a magyarországi kisipari termelés, a márkákhoz és a márkateremtéshez való korabeli viszony, illetve a valódi fogyasztás és piac nélküli fogyasztói kultúra egy különös, ellentmondásokkal telített története. Egy kis figurákkal benépesített műanyag világ, amelyben fontosak a részletek, a színek, a formák, az anyagok, a pattinthatóság, a variálhatóság és a játék – függetlenül attól, hogy a vasfüggöny keleti vagy nyugati oldalán állunk.

A Schenk-sztori

Az eredeti játékrendszert, amelyből mára több mint kétmilliárd darabot adtak el, 1974 óta forgalmazza a német PLAYMOBIL. A német fejlesztők 1971-ben kezdtek a játékrendszer és a kis alkotóelemek tervezésébe, kísérleteztek az anyaggal és a formával, a hetvenes évek második felében pedig már egy Európa-szerte ismert és népszerű játékról volt szó. A magyar változat kulturális logikájának feltárásához nézzük először a hamisítási történetet!

A hamisítás-történetekben a rejtőzködés és a névtelenség gyakori elem. Nem volt ez így Schenk Károllyal, aki nemcsak a leleplezés után, hanem az első pillanattól kezdve nevesített szereplője és ötletgazdája a PLAYMOBIL hazai hamisítás-történetének. Ami viszont mégsem teljesen egyértelmű a sztoriban, hogy a majdnem húsz éven át tartó fejlesztést és gyártást hamisításnak, másolásnak, esetleg egyéni újításokat is tartalmazó autonóm alkotásnak tekinthetjük-e.

Schenk Károly 1978 ás 1995 között készített műanyagból fröccsöntött és préselt játékfigurákat, amelyek méretre és formára a megtévesztésig hasonlítanak a PLAYMOBIL 1974-től forgalmazott figuráihoz. Schenk emberkéi, állatai és kiegészítői különféle témakörökhöz kapcsolódnak: történeti sorozatok, seregek, utazás, építkezés, nyaralás stb., amelyek az eredeti játékrendszer licenc nélkül készített, kisüzemi, „maszek másolatai”. A másolatok a PLAYMOBIL korai elemeihez hasonlítanak, de több részletben különböznek is azoktól. Ezek a különbségek két nagy csoportba sorolhatóak. Egyrészt a fizikai és technikai kivitelezést érintették: például a Schenk-féle emberkék keze nem mozgatható, lábfejük laposabb, talpukon pedig nem szerepel a PLAYMOBIL védjegy – amit Schenk Károly soha nem is használt. Az emberkék arcfestésében is láthatóak különbségek: például jól felismerhetően keskenyebb a szájuk. A kis emberkék feje pedig 360 fokban csavarható. A jelenetekhez kapcsolódó állatfigurák (például lovak) feje viszont nem mozgatható, hanem egybe öntött, stabil. A formai jegyeken túl mind a figurák, mind pedig az állatok esetében is jellemző a PLAYMOBIL-hoz képesti atipikus színhasználat és a gyengébb minőségű műanyag-alapanyag: a színtartó és kemény ABS műanyag helyett kisipari keretek között megmunkálható, általánosan használt polisztirol és polietilén. A technikai és formai különbségek mellett viszont a történet szempontjából sokkal fontosabb, hogy Schenk Károly nem másolta szolgaian az eredeti PLAYMOBIL témákat, hanem maga is tervezett sorozatokat: leginkább katonai és magyar vonatkozású készleteket, például huszár-, Hunyadi-, török és osztrák sorozatot, de ismert volt Tell Vilmos-változata is. A magyar történelem eseményeihez igazodva elkészítette Mátyás király híres Fekete seregét és a törököket, de az 1848‐49‐es szabadságharc szereplőit is, az osztrák katonákat és a magyar huszárokat. És éppen ez az egyedi tervezés tette mára a Schenk-féle sorozatokat a magyar és a nemzetközi gyűjtők számára izgalmassá és értékessé. És ennek köszönhető, hogy a Schenk-sorozatokkal kapcsolatban a másolat, a hamisítvány és az újítás fogalmai és praxisa keverednek egymással.

A PLAYMOBIL játékrendszer figuráival, sorozataival és témaválasztásával ellentétben Schenk mindvégig megmaradt a történeti tematikák mellett, és ezen belül hozott létre önálló sorozatokat, színváltozatokban. A német fejlesztésekkel ellentétben például Schenknél nincs gyerekfigura – ami valószínűleg a prés- és öntőforma hiányából is ered. Az interneten elérhető egy google oldal schenkmuzeum néven, amely egy gyűjtői oldal, és ennek megfelelően roppant alaposan, beszámozva mutatja be az összes eddig ismert Schenk-figurát. Ez az áttekintés is mutatja, hogy Schenket kevésbé a formai elemek fejlesztése érdekelte, mint inkább a sorozatok újabb tartalmi elemekkel való bővítése. Talán túlzás nélkül mondható: hogy ez volt az a játékidő, Schenk Károly saját játékideje, amelyben megszületett a magyar-playmobil birodalom, amely aztán majd húsz éven keresztül működött.

A változást egy 1995-ös bírósági határozat eredményezte: amely betiltotta a magyarországi gyártást és forgalmazást, azzal a kitétellel, hogy Schenk Károly 1996 márciusáig eladhatja a már elkészült sorozatokat, de csak közvetlenül és csak Magyarországon. A határozat szöveg szerint nem ismert, így nem tudjuk, hogy hamisításként vagy másolatként tekintettek a Schenk-féle játékrendszerre, de a fogyasztás, a fogyasztási javak szabadabb áramlása láthatóvá tett olyan kulturális anomáliákat, amelyeket addig a vélt vagy valós elzártság jótékonyan elfedett. A Schenk-sztori viszont mégsem ért véget: a gyűjtők internetes fórumain még ma is izgalmat kelt a Schenk-változatok feltűnése, találkozók, cserék és viták folynak létéről, a magyar-playmobil egyediségéről és sikeréről. A történet egyszerre generációs és kortörténeti, múltbeli és kortárs.

Az anyag, a forma és a kultúra

A fordulatos történet szempontjából talán mellékszálnak tűnik, mégis fontos alaposan szemügyre venni az anyaghasználatot és a formaképzést, amely ebben az esetben nemcsak technológiai, hanem stratégiai és kulturális jellegzetességgel is bír.

Ahogy a PLAYMOBIL technikatörténetéből ismert, a minőség – az ötleten túl – a PLAYMOBIL brand legfontosabb összetevője. Az 1958 óta gyártott dán LEGO-hoz hasonlóan a PLAYMOBIL is kiváló minőségű anyagból készült. Ez az anyag az ABS műanyag, ami kicsit rémisztőbb, kémiai megfogalmazásban: akrilnitril-butadién-sztirol. A LEGO 1963-ban váltott ABS műanyagra, amelynek fő tulajdonsága, hogy ütésálló, rendkívül nagy keménységű, és ugyan a hőre lágyuló műanyag, hő- és vegyszerállósága magas. Felületi fénye erős, fizikai tulajdonságainak köszönhetően ezt hosszú időn keresztül meg is tartja. Az ABS-t hétköznapi fordulatként gyakran nevezik ipari műanyagnak. Az elnevezés a használati kontextusára utal: leginkább burkolatként használják, az autóiparban például műszerfalként, elektronikai eszközök külső burkolataként, biztonsági sisakok alapanyagaként. Használatában fontos, hogy szigetelő, tehát nem vezeti az áramot.

Az ABS játékipari használata másodlagos, leginkább keménysége, szín- és formatartóssága és karcállósága miatt vált kedveltté, előállításához viszont nagyipari technológiára van szükség: komplett gyártósorokra. Ebben a történetben a dán LEGO mindenképpen zászlóshajó: aki a fa építőrendszereket az új anyag lehetőségeihez igazodva újragondolta, és saját filozófiára épülő rendszert hozott létre. Ennek kulcsmotívumai: a karakteres színválasztás, a kompatibilis formaképzés, a variálhatóság, a fejleszthetőség és a hosszú táv. A LEGO már a hetvenes években megjelent Magyarországon, mégha nem is volt általános, szélesebb körben való elterjedése csak a rendszerváltást követően, 1992-ben lett jellemző, amikor a LEGO-csoport is megjelent az országban. Ezek a körülmények fontosak, hiszen a LEGO esetében a hetvenes években már egy bejáratott játékrendszerről van szó, ami mellett a PLAYMOBIL nem egy unikális, előzmények nélküli történet és filozófia, hanem egy valamihez „hasonlító”, „másik”, „nyugati” tárgyrendszer és játékforma.

A LEGO elemek ezredmilliméteres pontossággal készülnek. Ehhez nagyfokú technológiai fejlesztésre van szükség. A belső hő- és anyagfigyelő rendszerekkel ellátott precíziós öntőformák viszont drága technológiának számítanak: a LEGO-tól származó adatok szerint a fröccsöntés annyira pontos, hogy minden elkészült egymillió kockából csak 18 lesz selejt. A PLAYMOBIL alapanyaga ugyancsak ABS, a LEGO-hoz képest több mint 15 évvel később szállnak be a játékrendszerek gyártásába. Tehát építhetnek a korábbi tapasztalatokra.

A nyersanyag, az eljárás és az öntőformák használata meghatározza a minőséget. Ezért a PLAYMOBIL magyar változatának megítélésében egyáltalán nem lényegtelen szempont az anyaghasználat, a formaképzés és az ehhez használt technológia.

Schenk esetében az ABS szóba se jöhetett alapanyagként, ezért olyan műanyagot kellett választania, ami keménységében és formálhatóságában hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, de kisipari környezetben is gyártható, a fröccsöntéséhez szükséges szerszámgép pedig gyári környezet nélkül is működőképes. A nyersanyag tehát a polisztirol lett, amely víztisztán átlátszó, de színezhető, alakítható, és ha nem is olyan karcálló, mint az ABS, keménysége a „hétköznapi” műanyagok között talán a legerősebb: hűtőtáskák és bukósisakok is készültek belőle. A polisztirolt leginkább az építőiparban és az elektronikai iparban használták, járulékosan viszont a játékiparban is kedveltté vált.

A fröccsöntés a hőre lágyuló műanyagok esetében használt eljárás. Lényege, hogy a hűtött formába ömlesztett lágy műanyagot nyomással (például dugattyúval) a hideg formára préselik, majd hagyják teljesen kihűlni. A fröccsöntés a köznapi használatban teljesen összefonódott a műanyagok világával, még abban az esetben is, amikor valójában nem ezzel az eljárással készült tárgyról van szó. Ez azt is jelentheti, hogy a fröccsöntésről az emberek fejében létezik valamiféle hétköznapi tudás és tapasztalat. A fröccsöntés ugyanis a kisüzemi világban a műanyagfeldolgozás legáltalánosabb formája volt, amelynek „kézi” fejlesztése, félautomata működése megoldható volt. A kis- és nagyipari gyártás esetében egyaránt az eljárás legköltségesebb részét jelentik a szerszámok és az öntőformák elkészítése – ami a sorozatgyártás során megtérülő befektetés. A kisipari magyar-playmobil kreatív megoldásai, illetve a majd húsz év alatt az alapformák viszonylagos változatlansága épp ebből a körülményből eredhet: ugyanis minden egyes új szerszámfejlesztés jelentős költséggel terhelte az elkészítést.

Ma a Schenk-sztori ismeretében viszont egyértelműen kijelenthetjük, hogy a magyar-playmobil a lehetőségekhez képest jó minőséget képviselt, már saját korában is népszerű volt, és mind a mai napig számon tartott tétel a gyűjtők számára. Schenk Károly olyan saját márkát hozott létre – névvel, felismerhető csomagolással, sárga alapon piros betűkből tervezett logóval –, ami arra a feszültségre is rávilágít, hogy a hamisítástörténetet „másolásnak”, vagy akár kreatív alkotó és tervező munkának tekintsük.

Kontextusok – olajválság, formatervezés és márkatudatosság

Az 1971-től induló, majd 1973-ban általánossá váló olajválság alapvetően befolyásolta a nyugat-európia (vegy)ipari termeléseket és fejlesztéseket. A műanyaggyártás elsődleges nyersanyaga a kőolaj volt, így az olajválság alatt és azt követően új és más stratégiákra is szükség volt. Tulajdonképpen ebbe a történetbe illeszkedik a PLAYMOBIL német története. Az eredetileg zárakat és fémtárgyakat gyártó vállalkozást 1876-ban alapította Andreas Brandstätter a németországi Fürthben, amit 1908-ban vett át fia, Georg Brandstätter, aki 1921-ben átköltöztette a céget Zirndorfba, amely ekkor a fémipari termékek mellett játékokkal is foglalkozott már. 1954 után kezdtek el kísérletezni műanyagokkal. Az első szenzációs sikert az 1958-ban gyártott hulla-hopp karikának köszönhetik. 1971-ben a kezdődő olajválság idején viszont egy új, a megváltozott körülményeket is figyelembevevő projekt került előtérbe a vállalatnál. Hans Beck a kutatási és fejlesztési részleg vezetője ekkor már kísérletezett kis mozgó figurák tervezésével, és hozzátartozó kiegészítőkkel. Eredetileg spórolásból bízták rá az új terméket: az olajválság miatt olyan játékot akartak, amihez kevesebb műanyag kell. A gyerekkézbe tervezett, 7 és fél centiméteres figurák arcát gyerekrajzok alapján készítették el, és 1974-ben mutatták be először a nürnbergi Nemzetközi Játékvásáron. Tehát a történetben egyáltalán nem elhanyagolható körülmény az olajválság, az új anyagokkal és termékekkel való kísérletezés és a piaci rések felismerésének stratégiája.

Bármilyen különös, Schenk nagyon hasonló modell alapján működött. A különbségek megértéséhez viszont fontos érzékeltetni azt a szociokulturális mezőt, amelyben dolgozott. Egyrészt kisipari körülmények között, de maga is kikísérletezte azt a terméket, ami a hetvenes évekbeli Magyarországon piaci résnek számított: a jó minőségű, kombinálható, színes és strapálható játékot. Ehhez egyértelműen másolta a PLAYMOBIL sorozatgyártott márkás figuráit, de az anyagban és a színben kompromisszumokat hozott, a témákat pedig a magyar tudáshoz és vélt vagy valós kereslethez igazította. Ha ezt a PLAYMOBIL történelem idővonalával is összevetjük, akkor válik igazán izgalmassá a kép. Schenk Károly 1978-ban forgalmazta először saját sorozatait, figuráit és kiegészítőit elsősorban a magyarországi trafikhálózatban. Ebből arra lehet következtetni, hogy Schenk már 1-2 évvel előtte foglalkozhatott a tervezéssel, az öntő- és présformák fejlesztésével, próbatárgyak gyártásával. Tehát már nagyon korai időszakban ismerhette az eredeti játékrendszert, amit a nemzetközi porondon csak 1974-ben mutattak be. Ebben a korszakban 1-2 év lényegesen kevesebb időt jelent, hiszen a rendszerváltás előtti Magyarországon mást jelentett a mobilitás, az internet előtti korszakban pedig más sebességgel terjed az információ. Azt tudjuk, hogy nyugat-európai forgalmazók katalógusai eljutottak Magyarországra, de ez is sokkal inkább a nyolcvanas évek időszaka, mint a hetvenes évek közepéé. Ahhoz, hogy Schenk már fejleszteni és gyártani tudja saját sorozatait, nemcsak 1-1 figurát kellett ismernie, hanem értenie kellett a fejlesztés lényegét is: hogy sorozatról van szó, és hogy a rendszer lényege a variálhatóság, a kompatibilitás és a narrativitás.

Az olajválság és ennek hatásai mellett viszont érdemes megvizsgálni a korszakra jellemző hétköznapi műanyag tárgyak és a tervezés kapcsolatrendszerét is. Az ipari formatervezés múltja rövid magyarországi múltra tekint vissza. A(z akkor) Magyar Iparművészeti Főiskolán 1950-ben indul szerszám és gépipari tervezés, de a magyarországi designtörténet szerint a hetvenes években a műanyag használati tárgyak csak nagyon kis hányadát gyártották ipari formatervezők javaslatai és tervei alapján, így az esztétikai szempontok háttérbe szorultak. Magyarországot amúgyis jellemezte a szerszámimport: a már bevált formák szerszámainak fejlesztés nélküli átvétele. Az import kiiktatta a gazdasági kockázatot és egyszerűbb formai megoldásokat eredményezett. Az újítások így előbb érték el a kisebb beruházásokat igénylő kisipari és magán, „maszek” szektort, ahol kisebb volt a kockázat is. Viszont ez egy olyan kulturális gondolkodásmódot erősít és rögzít, amelyben ha nem is teljesen ismeretlen, mégis kevesebb figyelmet kap a forma, a márka és a szerzőség összekapcsolása.

Erre a mentalitásra a hetvenes évek hétköznapi tárgykultúrájából számos példát lehet hozni. De talán a legelterjedtebb a lakáskultúra egyik ikonikus tárgyának, a pilleszéknek a története. A pilleszék – amely megnevezés vélhetően valamiféle „népi” név – egy háttámla és karfa nélküli, szétszedhető műanyag ülőbútor, ami több színben, polipropilénből készült fröccsöntéssel. Az ülőke a kisméretű lakások és a nyaralók népszerű darabja volt. A Magyarországon forgalmazott székek egyikén sem találhatunk az anyagra, a típusra és a tervezőre utaló márkajeleket, holott valószínűsíthető, hogy Magyarországon nemcsak forgalmazták, hanem gyártották is a praktikus ülőkét. A másik, ami különössé teszi a jelzések mellőzését, hogy a szék pontosan beazonosítható: az eredeti változatát Tam Tam néven a francia Henry Massonnet tervezte 1968-ban. A kor formavilágának megfelelő, emellett gazdaságos és kényelmes ülőkét a korszak fogyasztói lelkesen fogadták, a hetvenes években több mint tizenkétmilliót vásároltak belőle világszerte. Az ülőke egy példánya a MoMA gyűjteményébe is bekerült. A gyártás visszaesése pedig épp az olajválságnak köszönhető. Viszont a „keleti blokk” országaiban az olcsó szovjet kőolaj lehetővé tette a gyártást.

A homokóra formájú, három részre szedhető ülőke nálunk a hetvenes és a nyolcvanas évek meghatározó berendezési tárgya. A tárgyban a frappáns formai megoldáson túl további apró ötletek is vannak: például tárolóeszközként is használható. Viszont az, hogy az ülőke egy tervezővel, koncepcióval és autonóm formával rendelkező szerzői mű, amelynek neve is van, teljesen elkerülte a magyar gyártók figyelmét. Holott ebben az esetben a minőség, a színválasztás és a funkció is megegyezett az eredetivel.

Ebből is jól látható, hogy a Schenk-féle történet a másolás, a kreativitás és a hamisítás határán táncol. Ma már nehéz azt mondani, hogy pusztán egy jóhiszemű eset, hiszen a fogyasztói kultúra, az ipari tervezés és a sorozatgyártás metszéspontjából nálunk hiányzott a valódi formatervezés, a tudatosság és a brandépítés, és nem voltak következményei annak, ha valaki egy máshol látott, jópofa dolgot szimplán lemásolt. De Schenk Károly története azért is egyedi, mert termékének arcot adott: a figurák és sorozatok csomagolása alapvetően különbözött a PLAYMOBIL fehér-kék hangulatától, sárga kartonalapon karakteres piros betűkkel szerepelt a név: SCHENK. Talán ennek is köszönhető, hogy a gyűjtők körében a csomagolások legalább olyan értékesek és fontosak, mint maguk a figurák. A szocializmus idején nem, vagy csak nagyon drágán volt hozzáférhető a PLAYMOBIL rendszert Magyarországon hatékonyan váltotta ki a Schenk-féle változat. Azt pedig ma már nagyon nehéz rekonstruálni, hogy a fogyasztókban vajon tudatosult-e, hogy a figurák nem „eredeti” darabok, hanem kisipari magyar „utánzatok”. A Schenk-féle hamisítástörténetet tehát könnyedén változtatja kreatív utánzattá az idő, a társadalomkritika, a nosztalgia és a gyűjtők múlt iránti elfogultsága. Schenk Károly története a PLAYMOBIL színes, magyar változatává vált.

A szöveg képanyagát jelentő tárgy egy polisztipol postakocsi, amit a nyolcvanas években gyártott Schenk Károly. A postakocsit Kócziánné Szentpéteri Zsóka hozta be a Néprajzi Múzeumba 2005-ben a készülő műanyag kiállításhoz. A tárgyról a fotókat Sarnyai Krisztina készítette.

Módosítás dátuma: 2016. augusztus 17. szerda, 20:35  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Mihalovics Péter az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén

A munkanélküliség az egyik legfőbb probléma az európai fiatal generációk számára - ez derült ki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének keddi vitanapján, ahol Magyarország kormányát Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program kormányzati koordinációjáért felelős miniszteri biztos képviselte. A fiatal politikus felszólalásában megerősítette a magyar kormány elhivatottságát a fiatalok életminőségének javításáért és felvetette a diákigazolvánnyal járó kedvezmények kiterjesztését.

Bővebben...