FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Emlékművet állítanak Kiss Ernő aradi vértanúnak Délvidéken

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Emlékművet állítanak Kiss Ernő honvéd altábornagynak a délvidéki Eleméren, azon a településen, ahol az aradi vértanú nyugszik - számolt be róla szerdán a Magyar Szó című újvidéki napilap.


Az október 6-i vajdasági megemlékezések központja minden évben a közép-bánsági Elemér, ahol az idei megemlékezésre a magyar kormány támogatásából felújítják a helyi templom belterét, a templomkertben pedig felállítják Kiss Ernő emlékművét. 
    
Kiss Ernő Temesvárott született, apja viszont a bánsági Elemérről származott. A szabadságharc idején Kiss Ernő is a Bánságban harcolt Damjanich János mellett. A forradalom kitörésekor ezredével éppen az észak-bánsági Nagykikindán állomásozott, így azonnal részt tudott venni a szerb felkelők elleni harcokban, és már szeptemberében elfoglalta a szerbek perlaszi táborát, ami az első jelentős délvidéki győzelemnek számított. 
    
1849-ben Kiss Ernőt golyó általi halálra ítélték, és több újratemetés után végül az általa építtetett eleméri templomban helyezték örök nyugalomra, a család kastélyát ugyanis már korábban lerombolták. 
    
1906-ban Nagybecskereken szobrot emeltek az altábornagynak, 1918-ban azonban azt a szerbek összetörték, azóta nincs emlékműve a Vajdaságban. Az új szobor a tervek szerint fémből és betonból, a korábbi műalkotás mintája alapján készül. 
    
A Vajdaságban az aradi vértanúk közül Damjanich Jánosnak, Lázár Vilmosnak, Schweidel Józsefnek és Leiningen-Westerburg Károlynak van emléktáblája vagy szobra.
[MTI]
Forrás: http://itthon.ma/karpatmedence.php?cikk_id=14933
Módosítás dátuma: 2016. augusztus 18. csütörtök, 17:50  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

ZALAEGERSZEGEN IS MEGNYÍLT AZ ÚJ NEMZEDÉK IRODA
Zalaegerszegen is megnyílt az Új Nemzedék Kontaktpont a Bíró Márton utca 26. szám alatt. Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő, Gyutai Csaba polgármester, Balaicz Zoltán ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester és Siklódi László Levente, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója. Jelen volt továbbá Gecse Péter, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, ifj. Sándor Dénes György, az Ifjúsági és Sport Albizottság vezetője, Bognár Ákos, a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal elnöke, Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető, Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági szakreferens és több, a helyi ifjúsági életben dolgozó kollégánk.
Bővebben...