FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Soha nem látott fejlesztések a Mura mentén

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Soha nem látott mértékű természetvédelmi fejlesztést valósíthat meg a következő években a Mura mentén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.

A több milliárd forintosra tervezett fejlesztések finanszírozási hátterét az Európai Unió különböző pályázati lehetőségei, valamint a Mura Nemzeti Program teremtik meg.

A részletekről Megyer Csaba, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetmegőrzési osztályának vezetője számolt be. Megyer Csaba kiemelte: a beruházásokkal nemcsak a régió természeti értékeinek megőrzése a céljuk, hanem azok látogathatóvá tétele is a természetszerető közönség számára.

– Az igazgatóság a Mura térségében is elindított egy nagyszabású fejlesztési csomagot – bocsátotta előre a szakember.

– Nálunk általában az a gyakorlat, hogy az egyes fejlesztéseket nem szétszórtan, hanem inkább koncentráltan, egymásra épülő módon helyezzük el. Tipikus példája ennek, hogy Bakonybélben előbb egy kisebb bemutatóterem, majd az Erdők Háza bemutatóhely készült el, amely később kiegészült az erdei iskola-központtal, s legvégül átadtuk a Pannon Csillagdát, amit már nagyobb látogatószámra terveztünk. Ott is egymásra épülnek a programok és a lehetőségek, a cél mindig az, hogy olyan vonzerőt jelentsen egy-egy térségi fejlesztés vagy komplexum, ahol akár több napot, de látogatóhelyenként is minimum 4 órát el lehessen tölteni.

Megyer Csaba a Muránál, mely ma is kiválóan alkalmas a folyók építő-romboló tevékenységének bemutatására – a háttérben, a kanyarulatban éppen egy homokpad látszik, amely az építés eredménye. Nem véletlen, hogy e szakasz közelében épül meg a gazdasági centrum, a tanösvény, illetve egy interaktív szabadtéri, „erdei” iskola is

Ilyen jellegű fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani a közeljövőben itt, a Muránál is. Ennek alapját az adja, hogy a térség nemcsak a Mura menti Tájvédelmi Körzet, hanem az Unesco Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum része is.

Megyer Csaba lapunknak elmondta: a beruházás egyik fontos elemeként Letenye közelében, a Mura ártéri területén a régi időket idéző, nagytestű legelő állatok által karbantartott élőhelyet, valamint hozzá kapcsolódó gazdálkodási centrumot alakítanak ki a Mura Nemzeti Program keretében.

– Szeretnénk visszaállítani a régi ártéri élőhelyeket, s a hagyományos legeltetést szürkemarhákkal, vagy bivalyokkal valósítanánk meg pontosan úgy, ahogy az régen, nagyanyáink, nagyapáink idejében történt – magyarázta Megyer Csaba.

A táj gyönyörű, a fa méltóságteljes. Szeretnék visszahozni az árterek hagyományos, legeltetéssel történő karbantartását
Fotós: Szakony Attila

– Az elmúlt években, évtizedekben sajnos a Mura árterét jelentős mértékben benőtték a cserjék – régen ezeket a legeltetéssel tartották kordában. A korábbi térképek szerint is intenzív legeltetés zajlott a térségben ezeken a részeken. Azt gondoljuk, ha ezt a hagyományt legalább részben feltámasztjuk, nemcsak a bioszféra rezervátum előírásainak felelünk meg még jobban, hanem javítjuk az ártér vízelvezető képességét és nem utolsósorban a térségben élőket újra megismertetjük a hagyományos, extenzív állattartás lehetőségével.

A szakember jelezte: mindehhez Letenye határában megvásároltak egy 5 és fél hektáros szántót, ezen épül fel a 200 állat befogadására alkalmas gazdasági centrum, amelyben árvíz idején, vagy nagyon rideg téli idő esetén elhelyezhetik az állatokat és a legeltetéshez szükséges eszközöket. Az állattartó telepen kívül egy két és fél kilométeres tanösvény is készül, utóbbi a környező ártéri területeket mutatja be. Az összesen 470 millió forintos beruházás a tervek szerint 2018 végére készül el.

Megyer Csaba jelezte: a majdani kitisztított és legeltetéssel rendben tartott ártéri területek, illetve a Mura-mente látogathatóságát segíti elő az „Európa Amazonasa” Kerékpárút című, elbírálás alatt lévő projektjük, melyre az Interreg Duna Transznacionális Program keretében kaphatnak támogatást. Ennek keretében 700 kilométer hosszúságú kerékpárút-hálózat jönne létre az ausztriai Murecktől a szerbiai Zomborig.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területét a beruházás Zalában érintené, itt a tervezett nyomvonal Tornyiszentmiklóstól Murakeresztúrig húzódna.

Képgaléria: Murafölde

– A program célja az említett útvonal kerékpározhatóvá tétele, a szakasz kitáblázása, pihenőhelyek, információs pontok kialakítása – magyarázta az osztályvezető.

– A zalai részen egy jó szakaszon a Mura töltésén futna a kerékpárút, itt, Letenyénél a töltés koronáját kőzúzalék leterítésével tennénk kerékpározhatóvá. Továbbá Tornyiszentmiklóson és Letenyén információs táblát szeretnénk elhelyezni, amely felhívná a turisták figyelmét a kerékpárútra, a bioszféra rezervátumra. Letenyén az előbb említett gazdálkodási központ mellett alakítanánk ki egy pihenőhelyet, ahol a kerékpáros turistáknak lehetőségük lenne a tanösvény bejárására és a gazdálkodási centrum körbejárására. A beruházásból a térség szállásadói is profitálhatnak.

Megyer Csaba hozzátette, szintén egy határon átnyúló, ausztriai, szlovén és szerb partnerek összefogásával elnyert, coopMDD együttműködési pályázat részeként szeretnék létrehozni az úgynevezett River’s cool hálózatot, mely révén mindenütt egy-egy szabadtéri erdei iskola épülne, szám szerint nyolc – a Mura mentén az említett gazdálkodási centrum közelében jönne létre egy ilyen oktatási komplexum.

Ebben a gyerekek interaktív módon ismerhetnék meg a bioszféra rezervátum és a Mura-mente természeti, illetve kulturális értékeit. A projektbe a térség iskoláit is bevonták, hiszen a diákság lehet a célközönség. A beruházás keretében a térség három holtága (a Hosszúvíz, a tótszerdahelyi és Bodzás nevű) revitalizációjának megtervezésére kerül sor, továbbá egy tanösvény épül ki Molnáritól a gazdálkodási centrumig.

Hódrágás nyoma. Az állat megfigyelésére is lesz lehetőség

– S ez még nem minden – folytatta a szakember. – A PaNaNet+ projekt keretében az osztrák és a magyar határ két oldalán lévő nemzeti parkok és natúrparkok együttműködése révén tovább bővülhet a turisztikai kínálat.

A nyertes pályázatnak köszönhetően Muraszemenyén a Mura-menti vízi turisztikai bázis bővítésére kerül sor, itt új tárolóhelyiséget alakítunk ki, az épület tetejére napelemeket helyezünk, valamint fix hódlest telepítünk a bázis mögé, a Kis-Mura partjára, ahol a látogatóknak lehetőségük nyílik a hód természetalakító tevékenységének megfigyelésére. Mobil hód- és madárleseket, kenuszállító utánfutókat, kenukat, gumicsónakokat is beszerzünk a pályázati program keretében.

Forrás: https://www.zaol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/soha-nem-latott-fejlesztesek-mura-menten-2272379/

Módosítás dátuma: 2018. február 14. szerda, 15:46  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Milliárdok Zánkára: itt erősítenék a fiatalok identitását
Április elsejével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) veszi át a zánkai ifjúsági centrumot; a létesítményt a következő egy-két évben újra európai hírű üdülőközponttá fejlesztenék, arra európai uniós forrásokból több milliárdot költenének – közölte az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos pénteken.

A KIM-nél a centrum szakmai felügyeletét a miniszteri kabinet végzi, az ő koordinációjával – mondta Mihalovics Péter.

Pénteken potenciális partnerekkel járták be a 210 hektáros objektumot (ahol télen 600, nyáron további 2500 férőhely, kalandpark, fedett és szabadtéri sportpályák vannak), hogy felhívják azok figyelmét a kiváló, ám kiaknázatlan lehetőségekre. Mihalovics Péter szerint az infrastruktúra maximális kihasználásával rentábilis gyermek- és ifjúsági centrumot lehet Zánkán üzemeltetni.

Navracsics Tibor miniszter kabinetfőnöke kitért arra: pénteken egy informális kör alakult, amelynek szereplői tanácsokkal járulnak hozzá a centrum fejlesztéséhez, így például a Zánka brand megalkotásához.

Kiemelte, a zánkai ifjúsági centrum az Új Nemzedék Jövőjéért Program megvalósításának terepe kell, hogy legyen. Mihalovics Péter utalt arra: az ifjúsági stratégiában azt fogalmazták meg, hogy minden fiatalt Magyarországon kell tartani; ezt az ifjúsági szolgáltatások bővítésén és az ifjúság identitásának erősítésén át akarják elérni. Mint mondta, Zánka ehhez kiváló terep: ottani élményekkel és a szociális táboroztatással elérhetőek a stratégiai célok.

Kulcstároló és a tábor kabalafigurája a recepción a zánkai ifjúsági centrumban

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A Velencei-tavi sportegyesülettel közösen csábítanák Zánkára a vízi sport szerelmeseit; a kormányzat által hamarosan bevezetendő Erzsébet-táboroztatás keretében pedig kedvezményes áron nyaralhatnak majd gyerekek az ifjúsági centrumban – sorolta a hasznosításra vonatkozó elképzeléseket a miniszteri biztos. Hozzátette, a Kincsem nemzeti lovas stratégia egyik kiemelt helyszíne is a zánkai centrum.

Mihalovics Péter arról is beszélt, hogy április közepére "Zánka – újratöltve" szlogennel egy tanácsadó testületet hoznak létre. Ebben minden, az ifjúságpolitikával, a hasznosíthatósággal, a programszervezéssel kapcsolatos szakterület képviselteti magát, "annak érdekében, hogy Zánkát a következő egy-két esztendőben újra európai hírű, színvonalú üdültető táborrá varázsoljuk" – tette hozzá.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy fontos az idei szezon megtervezése, de a hosszú távú működtetés még inkább, ezért a 2014-ben életbe lévő európai uniós költségvetéshez benyújtandó nemzeti fejlesztési tervben zászlóshajóként szerepel a zánkai centrum fejlesztése. Megjegyezte, hogy minden használható ötletet szívesen fogadnak.

A zánkai ifjúsági centrum évekkel ezelőtt 450 millió, míg az idén 290 millió forint állami támogatást kapott. Mihalovics Péter véleménye az, hogy az üdülőközpontot állami támogatás nélkül is rentábilisan lehet működtetni.

A Zánkai Ifjúsági Centrum strandja

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Májusra kész lesz a centrum ötéves fejlesztését meghatározó terv, a központra uniós forrásokból több milliárd forintot költenének, hogy az európai szintű szolgáltatásokat tudjon nyújtani – mondta Mihalovics Péter.

A zánkai volt úttörőtábor vagyonkezelője eddig a nemzeti vagyonkezelő volt, szakmai irányítója pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.


Szerző: MTI