FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Lóczy Lajos 2. geo-emléktúra – 2016

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

A Litéri-feltolódás – geológiai és történelmi törésvonalak

 

 

Lóczy Lajos halálának évfordulója alkalmából az elmúlt évben egy hagyományteremtő geotúrát szerveztünk a nagy tudós emlékére. Balatonarácsi sírjától indulva bejártuk a Koloska-völgyet, majd a Koloska-szikláktól a Péter-hegyi kilátón át, a Lóczy-barlang érintésével tértünk vissza.

Az idei esztendőben egy újabb nevezetes helyszínt, a Litéri-feltolódás környékét nézzük meg. Ez a törésvonal meghatározó szerkezeti eleme a Balaton-felvidék geológiájának.

 

Találkozó:

2016. május 7-én  9.30 órakor a Litér Balatonfűzfő felőli szélén lévő büfé melletti parkolóban.

 

Túravezetők: Lóczy István és Futó János

 

A résztvevők névre szóló, letölthető emléklapot kapnak!

 

Program:

A középső-kréta idején kialakult, de valószínűleg még most sem teljesen passzív törés mentén csaknem 2 km-t mozdultak el függőlegesen a kőzettömegek. Így került közvetlenül egymás mellé a térség egyik legöregebb kőzete, a Litéri Metabazalt és a nála majd’ 200 millió évvel fiatalabb felső-triász Budaörsi Dolomit.

Geotúránk során sok más érdekességgel is találkozunk: látunk az iszonyú nyomástól szétmorzsolódott kőzetet, végigsimíthatunk egy vetőtükröt, bekukkantunk egy homokbányába, sétálunk az Ugri-hegy karsztos felszínén, megfigyeljük a Séd áttörését a Berhidai-medence süllyedéke felé, majd a Bendola-patak völgyében megismerkedünk a rémesen hangzó, de annál szembetűnőbb geomorfológiai inverzió jelenségével. Felkeressük a különös színű Litéri Metabazalt geológiai alapszelvényét, majd zárásként Litér román-kori templomának történetét hallhatjuk, miközben a kőkapuzat faragványait csodáljuk.

A túra állomásain szó lesz a Lóczy Lajos vezette Balaton-kutatás idevágó történelmi és néprajzi monográfiáiról, valamint a terület történetének főbb jellegzetességeiről.

 

Honlap: www.loczy.hu

 

A túra időtartama 6-7 óra, nehézsége közepes.

A túra térítéses, a részvételi díj: 1500- Ft / fő

Előzetes jelentkezés szükséges, módja: emailen:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , telefonon:

06 30 842 6892, jelentkezési határidő: május 5. este 8 óráig. A túra csak megfelelő számú jelentkező esetén indul!

 

Szeretettel várnak a szervezők:

Futó János

Magyarhoni Földtani Társulat Közép- és Észak-dunántúli Területi Szervezete

Lóczy István

Lóczy Lajos Egyesület

 

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Újabb irodával bővül a megyei ifjúságsegítő hálózat

Az Új Nemzedék Plusz program intézményfejlesztésének eredményeként megnyílt az ifjúságsegítéssel foglalkozó Kontaktpont hálózat győri irodája. A Kontaktpont irodát ünnepélyes keretek között dr. Mihalovics Péter új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos és Fekete Dávid, Győr alpolgármestere avatta fel. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakmai felügyelete alatt álló Új Nemzedék Plusz projekt megvalósításához hárommilliárd forint Európai Uniós forrás áll rendelkezésre.

Bővebben...