FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Túl kevés a szexuális ismerete a magyar fiataloknak

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Túl keveset tudnak a szexualitásról, a nemi úton terjedő betegségekről és ezek megelőzéséről a magyar fiatalok - derült ki az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI)kutatásából. A felmérést az intézet az Egészségügyi Minisztérium támogatásával végezte a 14-16 éves diákok szexualitással kapcsolatos ismereteiről, attitűdjeiről és viselkedéséről. 1300 nyolcadik osztályos, 1986 tizedik évfolyamos diákot és 846 pedagógust kérdeztek meg a témában.

Fábián Róbert, a kutatásban részt vevő szociológus elmondta, a középiskolásoknak azért ezt a korosztályát választották, mert a fiatalok ekkor a "legaktívabbak", mindig "mozgásban" akarnak lenni, mindenről információt próbálnak szerezni. Ezért különösen fontos, hogy ekkorra megfelelő szexuális ismeretekkel rendelkezzenek, hiszen egyes rossz döntéseik súlyos következményekkel lehetnek életükre.

A kérdőív eredményei szerint az első szexuális aktusra fiúknál átlagosan 13,56 éves korban, lányoknál pedig 13,97 éves korban kerül sor. A válaszoló nyolcadik osztályos fiúk húsz százaléka, a lányok hét százaléka van már túl első szexuális kapcsolatán. A tizedikesek esetében ez az arány jelentősen megnő: a fiúk 63 százaléka, a lányok 56 százaléka veszítette már el ekkorra a szüzességét.

A szexuális élet megkezdéséhez szükséges ismeretek szintje azonban sajnálatos módon nemektől, életkortól függetlenül elégtelennek mondható - fejtette ki Fábián. Nincs olyan fogamzásgátló módszer, szexuális úton terjedő betegség, és annak megelőzési módja, amelyről elegendő arányban tudnának a fiatalok.

A gumióvszer még viszonylag ismert (98 százalék ismeri), a védekezés lehetséges más módszereinek ismertsége azonban 22-80 százalék közötti. A nemi betegségekről - elsősorban a hepatitisről és annak megelőzési módjáról - elfogadhatatlan az ismeretek szintje: csupán 23-50 százalék közötti.

Az ismeretek hiánya valószínűleg arra is visszavezethető, hogy a fiatalok főleg a kortársaktól és a médiából szerzik meg az őket érdeklő információkat. Gyakran sem a szülőkkel, sem a tanárokkal, sem a védőnőkkel és orvosokkal nem osztják meg kételyeiket: átlagosan nyolcvan százalék feletti azok aránya mindkét nemben, akik sohasem beszélnek erről a témáról szüleikkel, vagy tanáraikkal.

Gábor Edina, az OEFI főigazgatója szerint a tanulmány egyértelműen felhívja a figyelmet arra, hogy a családnak és az iskolának egyszerre kell foglalkoznia a gyermekek egészségnevelésével,

Az ismeretek átadását minél hamarabb el kell kezdeni az életkori sajátosságoknak megfelelően, hogy az "aktív" korba jutó fiatalok már biztos alapokon nyugvó ismeretekkel rendelkezhessenek - fejtette ki Simich Rita programkoordinátor, az OEFI megbízott főigazgató-helyettese.

A szexuális ismeretek bővítéséhez megfelelő szakmai háttérre lenne szükség az oktatási intézményekben. Simich szerint bár már egyre több egészségfejlesztésre képzett pedagógus rendelkezik a megfelelő szaktudással, még kevés teret kapnak arra, hogy az iskolákban kamatoztathassák szakmai ismereteiket.

Fábián általános jellemzőként említette, hogy elsősorban azok az iskolák zárkóznak el a szexedukációtól, ahol magas a több szempontból is veszélyeztetett tanulók száma.

A szakértők véleménye szerint az eredményes szexuális nevelés csak interaktív formában, intim egyéni foglalkozással és nyílt csoportos beszélgetésekkel valósítható meg, s nem mellőzhetők az egészségfejlesztési céloknak megfelelő személyiségfejlesztési elemek sem. Ehhez azonban feltétlenül az iskolák és a családok együttműködésére van szükség.

Hegedűs Zsuzsa
Módosítás dátuma: 2010. szeptember 22. szerda, 18:59  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés