FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Lekapcsolták a Pirate Bayt

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Világszerte elérhetetlen a világ egyik legnagyobb torrentoldala, a Pirate Bay, miután a stockholmi rendőrség – a szellemi tulajdonjogok védelmében – szervereket, számítógépeket és egyéb felszereléseket foglalt le, írja a TorrentFreak.

Az oldal egész nap nem volt elérhető, mivel a reggeli órákban több rendőr és informatikai igazságügyi szakértő is megjelent a Pirate Bay telephelyén, akik közül többen is egészen délutánig a helyszínen nyomoztak.

A torrentoldal egyébként már régóta hadakozik a hatóságokkal, mostanra már az alapítók többségét letartóztatták: Peter Sundét például idén nyáron, Gottfrid Svartholm Wargot november elején, Fredrik Neijt pedig négy év szökés után Thaiföldön kapták el.

A Pirate Baynél utoljára 2006-ban történt hasonló szerverleállás, azóta folyamatosan küzdöttek a fennmaradásukért. Iparági szakértők szerint valószínűleg ezután sem tűnnek el végleg.

Az EZTV, a Zoink, a Torrage és az Istole szintén nem üzemel.

Forrás: http://index.hu/tech/2014/12/09/lekapcsoltak_a_pirate_bayt/

Módosítás dátuma: 2014. december 10. szerda, 09:08  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

8,2 millióval támogatja az amerikai külügyminisztérium a CEU-t

A Közép-európai Egyetem (CEU) stratégiai fenntarthatósági céljait figyelembe véve az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének Közép- és Kelet-európai Környezetvédelmi, Tudományos, Technikai és Egészségügyi Regionális Irodája (ESTH Hub) az egyetemmel társulva 30 ezer dolláros (8,2 millió forintos) pénzügyi támogatást nyújt a Fenntartható Egyetemek Hálózata (Sustainable University Network - SUN) létrehozásának elősegítésére.

Bővebben...