FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

A Google megvette, leállítja

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Nagyjából három hónappal azután, hogy a Google megvette a telefonos fájlmegosztással foglalkozó Bumpot, le is állítja. David Lieb, a szolgáltatás alapítója blogbejegyzésben írta meg, hogy 2014. január 31-től vége a Bumpnak, és képmegosztásra fókuszáló testvérének, a Flocknak.

Az alkalmazásokat kiveszik az Apple's App Store-ból és a Google Playből is. A felhasználóknak 30 napjuk maradt, hogy kimentsék adataikat. A fejlesztők a mobilos szoftverek helyett a Google-nél dolgoznak majd egy másik, egyelőre nem részletezett projekten.

A Bump 2009-ben indult, a felhasználók adatokat, például képeket vagy névjegyeket oszthattak meg egymással nagyon egyszerűen: csak össze kellett ütni két telefont. A technológiát beépítették a Paypal alkalmazásaiba, így egyszerűen lehetett digitális pénz mozgatni. Később kivetették, mivel a Bump saját pénzcserélő alkalmazást akart. Végül inkább a képcserélő Flock készült el.

A felvásárlás után a Google nem ígérte, hogy tovább él majd a szolgáltatás. Mostanában amúgy is inkább a lekapcsolás, takarítás az elsődleges: rengeteg apró program mellett 2013-ban megszűnt a Google Reader RSS-olvasó is, hiába könyörgött a fél internet a cégnek

Forrás: http://index.hu/tech/2014/01/02/a_google_megvette_leallitja/

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Iskolaőrök fegyelmeznék a diákokat

Iskolaőröket alkalmazhatnának a nevelési és oktatási intézmények a Belügyminisztérium (BM) tervei szerint - adta hírül az MTI. Az őrök megakadályozhatnák, hogy a tanköteles korú diákok a tanítás vége előtt - igazolatlanul - elhagyják az iskolát, jogosultak lennének betartatni a házirendet, elfogni azokat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követtek el, továbbá meggátolhatnák az intézmény területére való jogosulatlan belépést.

Bővebben...