FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Több ezer diákhiteles ügye került a NAV eljárása alá

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

A diákhitel megoldásnak tűnik az egyetem évei alatt, nagy kérdés azonban, megéri-e az álláskeresést, otthonteremtést frissdiplomásként hitellel kezdeni. Azt is érdemes mérlegelni, olyan szakmát tanul-e a hallgató, amellyel aztán könnyű munkát találni, és lehet keresni annyit, hogy a hitelt is fizetni tudja. A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Bugár Csaba arról beszélt az InfoRádiónak, hogy jóval kevesebben veszik igénybe a diákhitelt, mint korábban. Ennek pedig egyértelműen a hitelekkel szembeni bizalmatlanság az oka. Hozzátette: 12 ezer olyan ügyfél van, akinek az ügye a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárása alatt áll.

Bugár Csaba arról is beszélt: a Diákhitel2 egy olyan versenytermék, amelyre sokan átpártoltak azok közül, akik korábban a Diákhitel1-ből oldották meg, mivel az új jóval alacsonyabb hitel a számukra. De azért az szemmel látható - és azt nyilván nem rejtjük véka alá -, hogy jóval kevesebben veszik igénybe a diákhitelt, mint korábban. Ennek pedig egyértelműen a hitelekkel szembeni bizalmatlanság az oka - magyarázta a vezérigazgató.

Közölte: a Diákhitel1-et főként a nagy vidéki tudományegyetemek - Debrecen, Pécs, Szeged - egyetemistái veszik fel. A Diákhitel2-t pedig a budapesti gazdasági egyetemek, főiskolák hallgatói veszik igénybe. Jelenleg 360 ezer ügyfelünk van, és több mint 140 ezren már visszafizették a hitelt. Függetlenül attól, hogy ez egy nagyon hosszú futamidejű hitel, nagyon sokan, amikor elkezdik az életet, nem szeretnének egy hitellel együtt élni, ezért visszafizetik - tette hozzá.

Azt is elmondta azonban, hogy 12 ezer olyan ügyfél van, akinek felmondták a hitelét, és akinek az ügye a NAV eljárása alatt áll. „Ebben is lett változás, mert a kormányrendeletet a javaslatunkra módosította a kormány, és elfogadta azt, hogy ne félév után mondjuk fel automatikusan a teljesen nem fizetők számára a hitelt, hanem egy év után. Pontosan azért, hogy megkereshessük őket, és akár személyesen tisztázzuk a helyzetet, és egy átütemezési megállapodást tudjunk velük kötni tíz vére, hogy lehessen tervezni, és ne kerüljenek NAV-eljárás alá. Természetesen vannak trükköző ügyfelek, és vannak, aki élethelyzetük okán nem tudják visszafizetni a hitelt. Viszont azt sem tagadjuk, hogy döntő módon azok a nem fizető adósok, akik miután kikerülnek az egyetemekről, főiskolákról, nem tudnak elhelyezkedni, vagy nem olyan állásban tudnak elhelyezkedni, ami lehetővé tenné, hogy megfelelő mértékben törleszteni tudjanak.”

(Forrás: inforadio.hu)
(www.edupress.hu)

Módosítás dátuma: 2015. június 25. csütörtök, 19:02  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Felelősségre és önzetlenségre nevel a közösségi szolgálat

Mivel 2016-ban az érettségi bizonyítvány kiadásának már feltétele lesz a középiskolások számára a legalább 50 óra közösségi munka, iskolai közösségi szolgálat elvégzése és ennek igazolása, 2014-ben a legtöbb iskolában már javában zajlik a munka. A fiataloknak ez többnyire nincs is ellenére, bár sokan arra panaszkodnak, hogy időt vesz el a tanulástól, és akadnak olyanok is, akik nem teljesen értik, mit kellene megtanulniuk mindebből. A szakemberek szerint nagyrészt az intézmények hozzáállásán múlik a siker.

Bővebben...