FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Átalakuló drogfogyasztás, új kihívások

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Átalakuló drogfogyasztás, új kihívások

A dizájner drogok néhány évvel ezelőtti megjelenése és elterjedése teljesen megváltoztatta a drogfogyasztási szokásokat, új kihívások elé állítva nemcsak az addikcióval foglalkozó szakembereket, hanem a társadalomtudósokat is. Szécsi Judittal, a Társadalomtudományi Kar Szociális Munka Tanszékének tanársegédjével beszélgettünk a dizájnerfogyasztók körében hallgatókkal végzett terepmunkájáról, a TáTK-s Szociotáborokról és a szakma elé állított régi-új kihívásokról.

A dizájner drogokról meglehetősen sokat beszélnek az utóbbi időben: mi lehet ennek az oka?
Ennek több oka van: az egyik biztosan az, hogy az egész drogszcéna átalakult, ezzel együtt pedig az érzékelésünk is. A dizájnerrobbanással megváltozott a fogyasztói kultúra: ezek a szerek teljesen másképp működnek, mint az eddigi, általunk jól ismert ún. klasszikus szerek (heroin és más ópiátok, amfetamin- és metamfetaminszármazékok, speed és ecstasy, vagy akár a hallucinogén szerek, mint az LSD, illetve az ezidáig legnépszerűbb drog, a marihuána). Az újfajta pszichoaktív szerek, vagyis a dizájner drogok összetételéről és hatásáról nagyon kevés vagy semmi információnk nincs, ugyanakkor nagyon gyorsan változik a kapható anyagok összetétele. A megváltozott fogyasztási szokások pedig egy sor új problémát hoznak, sok veszélyt rejtenek, nagyon súlyos következményekkel jár a használatuk: több a mentális probléma, sok esetben komoly pszichózisról van szó, ami pedig erőteljesen lecsapódik az ellátó rendszeren. Azok, akik segítséget kérnek, korábban kérik, rövidebb karrier után, de sokkal rosszabb állapotban vannak mentálisan és fizikailag is, sok esetben szövődményekkel küzdenek. Az ismeretlenség vagy bizonytalanság – ami a szer természetéből következik – és a problémák számának növekedése hozta rivaldafénybe az egész drogszakma számára a problémát, és okozott pánikot. Két évvel ezelőtt – amikor a média is felkapta a jelenséget – még csak kerestük a válaszokat. Milyen új szolgáltatások kellenének, milyen új igényeket mutat a megváltozott szerhasználati mintázat és maga az új szer? Ez az egyik oldal: a szakma percepciójának megváltozása. Ugyanakkor  a fiatalok droghasználatát vizsgáló reprezentatív felmérések (ESPAD, HBSC)  azt mutatták ki, hogy a droghasználat csökkent hazánkban. Az ellentmondást a szakma is érzékelte.

Ezek szerint az új szerek új felhasználókat is magukkal hoztak. 
Ez így van, de az elcsúszás sokkal inkább ott figyelhető meg, hogy felborult a korábbi rend: régebben tudtuk, hogy az egyes szereknek milyen hatásuk van, kik használják: jobban el lehetett különíteni egymástól az egyes társadalmi csoportokat és szubkultúrákat. A dizájner drogok megjelenésével a „rendszer”  összedőlt: a társadalmi hovatartozás az új szerek megjelenése óta nem határozza meg azt, hogy a használók milyen anyagot szereznek be. Az új csoportok megjelenése annak is köszönhető, hogy ezek a szerek olcsók, könnyen elérhetők, a legalitás-illegalitás kérdése is sokáig teljesen tisztázatlan volt. A könnyű hozzáférés – akár az internetről is rendelhető szerekről beszélünk – azt jelenti, hogy már kapcsolat sem kell feltétlenül a beszerzéshez. Persze a terepmunkáink során találtunk dílereket, de mint beszerzési forrás már nem ez volt az elsődleges.

A megjelenő új csoportok – például a mélyszegénységben élő fiatalok – korábban valóban nem használtak „klasszikus” szereket, illetve sokan az illegális szerek használói közül is ezekre a pszichoaktív szerekre váltottak. Az egyes társadalmi csoportokat nézve pedig azt mondhatjuk, hogy az elit gimnáziumok diákjai ugyanúgy használták és használják ezeket a szereket, mint a szegregátumokban élő fiatalok.

Ez az összecsúszás a legutolsó időkben mintha tisztulna: az egészségtudatosság jelenléte – ami viszont szorosan összefügg a társadalmi státusszal – nyilvánvalóvá tette, hogy a dizájner szerek használata csak egy kirándulás volt a magasabb társadalmi csoportok számára, és ezek a fogyasztók kezdenek visszarendeződni a kontrolláltabb, lehet, hogy illegális, de kiszámíthatóbb, kevesebb kockázattal járó szerekhez. Habár a kábítószer-lefoglalások még ma is azt mutatják, hogy a szerek nagy arányban, közel 70%-ban dizájner drogok.

Amikor a szociális munkát választotta hivatásaként, drogfogyasztókkal akart foglalkozni?
Amikor elkezdtem az egyetemet, egy svájci finanszírozású, tűcsere-programot végrehajtó AIDS-megelőző alapítványnál dolgoztam. A program vezetőjével sokat beszélgettünk, és személyes indíttatásom is volt. Az egyetem alatt végig a tűcsere-programban dolgoztam, és utána magasabb küszöbű ellátásokban, ambulancián és prevencióban is foglalkoztam szenvedélybetegekkel. A szociális munka és a szenvedélybetegeken való segítés nálam a kezdetektől fogva összefonódott. Persze voltak közben kitérők, leginkább a gyermek- és ifjúságvédelem irányába, de ezen a területen is jelentős probléma a droghasználat.

A dizájner drogok használatával kapcsolatos terepmunkát hallgatókkal közösen, az ún. Szociotáborokban végezték. Milyen egy ilyen tábor?
A Szociotábor a képzés egyik legfontosabb része; amióta szociális munkás képzés létezik az egyetemen, azóta szervezzük. Fantasztikusan felépített gyakorlat és módszer arra, hogy közelebb hozzuk a hallgatókhoz azokat a célcsoportokat, melyek egyébként – akár a társadalmi státuszukat vizsgálva is – nagyon távol állnak tőlük. Rengeteg pozitív hozadéka van minden évben, a hallgatók nagyon szeretik. Legfőbb jellemzőjük az „elvonulás”, ez a közösségépítés és a bevonódás szempontjából is kulcsfontosságú. Az egyhetes tábort általában nem az egyetem finanszírozza, hanem megrendelők biztosítják. A megrendeléseket leginkább gyerek-esélyprogramok adják, szükségletfelmérés keretében; a hallgatók reprezentatív minta alapján gyerekes családoktól vesznek fel adatokat. A kérdőívezés mellett – más típusú módszereket megismerendő – a hallgatóknak interjút is kell készíteniük egy-egy szakértővel.

Az egy hét alatt a hallgatók megismerik az adott települést és azt ott élőket, őket is megismerik a helyiek, a kérdőívezésen és az interjú elkészítésén túl is beszélnek egymással. Hívta magát egy résztvevő megfigyelésen alapuló terepkutatási módszer tudatosabbá tétele.

A dizájner drogokkal kapcsolatos Szociotáborokat megrendelés híján végül az egyetem finanszírozta. Az első táborba Sík Dorkával (ELTE TáTK), a másodikba Kaló Zsuzsával (ELTE PPK) vittük el a hallgatókat. Ekkoriban – 2015-16 tavaszáról beszélünk – egyre több cikk és a riport jelent meg a dizájner drogokkal kapcsolatban. Tudományosan megalapozatlan, nem megbízható írások hangzatos címekkel hirdették, hogy a „dizájner drog elárasztotta a vidéket”. Általában egy településrész vagy család helyzetét nagyították fel, ezért gondoltuk, hogy közelebbről és szisztematikusan megvizsgáljuk az ügyet. A szakmán belül az addiktológusok körében is volt egyfajta bizonytalanság: a kollégák több alkalommal szembesültek szélsőséges helyzetekkel, mivel ezek jutnak el az ellátórendszerbe, de ezekből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. A terepmunka során – mely a résztvevő megfigyelés módszerén alapult – nem tapasztaltunk olyan, a média által általánosnak mondott jelenségeket, mint a többgenerációs vagy intravénás szerhasználat. A résztvevő megfigyelés mellett kérdőíveket is vettünk fel: szociodemográfiai adatokat rögzítettünk, és közben egy szűrőkérdőívvel a település droghelyzetét vizsgáltuk. A megkérdezettek arra is válaszolhattak, hogy mit gondolnak a településen a drogfogyasztási szokásokról, ismernek-e olyan embereket, akikről tudják, hogy élnek ilyen szerekkel. Akik ezekre a kérdésekre pozitívan válaszoltak, azokkal próbáltunk interjút készíteni, ami viszont már tematikusan a drogról szólt: ki, mit, honnan, mikor és hogyan szerez be, milyen kapcsolatai vannak itthon és külföldön, milyen a családi háttere, hova fordulhat segítségért, stb.

Milyen eredmények születtek, miután felvették a kérdőíveket és elkészültek az interjúk?
Két járásban összesen hét településen jártunk 2015-2016-ban, és nagyon eltérő eredményeket kaptunk. Közel sem tapasztaltunk olyan fokú elterjedtséget, mint amilyenről a média beszámolt, de tény, hogy bár klasszikus szerekkel alig vagy egyáltalán nem élnek arrafelé, dizájnerfogyasztók vannak. Nagyon különböző mintázatokat követnek az egyes településeken attól függően, hogy milyen kohézióval rendelkezik az adott közösség. Számít, hogy mennyire összetartó közösségből jönnek, mennyire van egyfajta történetiségük, milyen a státuszuk, szerepük a településen, mennyire szegények, mennyire éri őket diszkrimináció. Az egyik legfontosabb drogfogyasztást meghatározó tényező az volt, hogy milyen kapcsolataik vannak kifelé: az adott településen, közeli nagyvárosban, Budapesten vagy a börtönben, de emberkereskedelem vagy prostitúció révén akár külföldön is. A szerhasználat és ennek szerepe az adott fogyasztó életében szorosan összefügg ezekkel a kapcsolatokkal. Ez jelenthez rekreációs, azaz alkalomszerű, szabadidős szerhasználatot, de akár nagyon mély függőséget is.

Kirajzolódtak tipikusabb mintázatok a fogyasztók között?
Egyértelműen elmondható, hogy a mélyszegénységben élők körében még mindig az alkohol és az illegális gyógyszerhasználat jelenti a legnagyobb problémát. Azoknak, akik a legnagyobb elzártságban és szegénységben élnek, igazából mindegy, hogy mihez jutnak hozzá, a lényeg az, hogy „kiüsse” őket.

Ezt a jelenséget kábulatfüggőségnek neveztük el: a lényeg az, hogy az érintett a valóságból kiszállhasson, és ne gondoljon arra, amiben él.

Az, hogy ez az élmény rossz vagy jó számára, szinte mindegy. Más helyeken, ahol a közösség már nyitottabb, tehát több kapcsolata van az egyes embereknek kifelé, több alkalommal jártak a közeli nagyvárosban, Budapesten vagy akár külföldön, sokkal gyakoribb a klasszikus szerek használata: speed, extasy, biofű vagy kristály, szinte bármi. Ez a fajta szerhasználat sokkal inkább az adott életmóddal függ össze. Olyan településrészt is találtunk – ez is tipikus mintázat volt – ahol az adott, mélyszegénységben élő közösség egy bizonyos csoportja rendszeresen, társaságban használt dizájner drogokat. Többgenerációs szerhasználatot az alkohol esetében találtunk, ez valóban létezik, emellett az is jellemző, hogy a dohányzás teljesen elfogadott, szinte természetes ezekben a közösségekben. Illegitim, újfajta pszichoaktív szerek esetében a többgenerációs használatra egy példát sem találtunk, mivel az idősebb, szülői, nagyszülő generáció egyáltalán nem használ ilyesmit, náluk az alkohol és a gyógyszerhasználat a jellemző. Az egyes generációk között viszont nincsenek titkok: a szülő pontosan tudja, hogy mit használ a gyerek, és ez fordítva is igaz. Az ilyen típusú kutatásnak – azért is emeltem ki a résztvevő megfigyelés módszerét – nagyon fontos része a bizalmi munka. Az, hogy mi napokon keresztül ott vagyunk kíváncsian, érdeklődve, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a közösség elfogadjon, befogadjon minket. Ahogy haladnak a napok, egyre többet elmondanak magukról és az életükről: nemcsak a droghasználatról, hanem a családi és párkapcsolati problémákról, a gyereknevelés nehézségeiről, vagy akár a politikáról is.

A helyi ellátórendszer mit tud tenni ezekért az emberekért?
Mivel nagyon keveset tudnak az addikcióról szociális és oktatási területen is, ezért a felmerülő kérdésekre nem igazán tudnak válaszolni. A kapacitásuk is nagyon kicsi, ezért inkább a területhez tartozó általános problémákkal foglalkoznak, mint a munkanélküliség, az anyagi nehézségek vagy az oktatási gondok. Az addikcióra specializálódott ellátóhelyek általában messze vannak, azok pedig, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek, nem tudnak hetente kétszer ezekbe a központokba bejárni. Így a gond a közösségben marad: tudnak egymás problémáiról, és elsősorban egymáshoz fordulnak segítségért. Ha pedig nem boldogulnak a saját köreiken belül, akkor mentőt hívnak.

Van esély arra, hogy a helyi ellátás képes lesz hatékonyan kezelni ezeket a problémákat?
Ha az addiktológiai ellátást biztosítani tudnák vidéken is, lokális szinten, az sem változtatna sokat. Egyszerűen azért, mert ez a fajta droghasználat – a kábulatfüggőség – és kiváltó okai a társadalmi pozícióval, a kilátástalansággal és a súlyos nyomorral függnek össze.

Ez nem drogprobléma, hanem társadalmi probléma: annak a fajta szétszakadásnak és dezintegrációnak a következménye, mely éve óta jelen van ezeken a területeken.

Egyszóval a probléma nem kezelhető pusztán addiktológiai ellátással, ahogy kizárólag szociálisan sem. Azonban a felelősséget eltolni az egészségügyi ellátás és az addiktológia felé, teljesen értelmetlen. Amíg az általános kilátástalanság nem változik, addig továbbra is csak az lesz a cél, hogy az érintettek a szerek segítségével „kiszálljanak”. Az általánosan rossz fizikai és mentális állapot pedig a droghasználat melegágya. Hogy erre a problémára többek között a média is szinte hisztérikusan hívta fel a figyelmet, csak arra volt jó, hogy újra megindult a bűnbakkeresés. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a droghasználat nincs összefüggésben a különböző etnikai vagy kulturális csoportokkal: a droghasználat a mélyszegénységben élő emberek kilátástalanságra adott egyik válasza.

Folytatódik a terepmunka ezen a területen, vagy más irányt vesznek a kutatásai a jövőben?
Úgy gondolom, az én feladatom az, hogy az addiktológiát és a társadalomtudományt összekössem és az átjárás lehetőségét megteremtsem. Arra kell felhívni a figyelmet minél szélesebb körben, hogy az utóbbi években a droghasználat okai között a társadalmi okok felerősödtek, ezek megoldása és kezelése nem kizárólag a pszichológia vagy az orvoslás feladata, viszont a szakmák közötti együttműködés kiemelten fontos hozzá. A mostani kutatásaim más irányba visznek: az érintettség szerepét vizsgálom a segítő kapcsolatokban. Az érdekel, hogyan válnak professzionális segítőkké a szenvedélybetegek. Milyen állomásokon mennek át az érintett vagy tapasztalati segítők, a mentorok, akik szaktudás és szakmai felhatalmazás nélkül adják át tudásukat? Hogyan alakul át az identitásuk? Hogy lesznek drogfogyasztóból segítők? Az addiktológiai szakma már hosszú évek óta befogadja és foglalkoztatja, akár intézményvezetőként is, az érintett segítőket. Az ő munkájukat szeretném részletesen megvizsgálni, mert mintájuknak hatalmas jelentősége lehet abban, hogy más területeken is megpróbálkozhassunk efféle segítséggel. Emellett megnyertünk egy pályázatot is: a projekt során nevelőotthonokban élő lányok szerhasználati szokásait szeretnénk feltérképezni Kaló Zsuzsa PPK-s adjunktus vezetésével és Rácz Andrea TáTK-s tanszéki munkatársnőmmel.

Forrás: 

https://www.elte.hu/content/atalakulo-drogfogyasztas-uj-kihivasok.t.13588

Módosítás dátuma: 2017. március 09. csütörtök, 20:17  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Ifjúság, ifjúságpolitika – új kihívások címmel nemzetközi konferencia

Immár negyedik alkalommal, ezúttal Ifjúság, ifjúságpolitika – új kihívások címmel nemzetközi konferenciát rendeztek a SZTE Tanulmányi és Információs Központ nagyelőadójában.

Jancsák Csaba szervezőtől megtudtuk, a konferencia tárgya a nemzetközi folyamatok ifjúságszociológiai értelmezése és az európai, illetve a magyar fiatalok világára történt hatásainak mélyebb megértése, továbbá az ifjúságügy és ifjúságpolitika európai kihívásainak, szakmai dilemmáinak és az azokra született koncepcionális megoldásoknak megtárgyalása, megvitatása.

Bővebben...