FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Magyarországnak szüksége van a fiatalokra

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Amennyiben értelmes célokat kapnak a fiatalok, nagyszerű dolgokra képesek - mondta Soltész Miklós család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Új Nemzedék Jövőjéért vitairatról szóló társadalmi párbeszéd csütörtöki záróeseményén, Budapesten.

 

Az államtitkár és Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztos a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetben záruló országjáráson szólalt fel, ahol ifjúságpolitikai szakemberek egyeztettek a formálódó ifjúságpolitikai stratégiáról.

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – idézte Tamási Áront Soltész Miklós, majd a tehetséggondozás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint hangsúlyozta, az ifjúságpolitika terén azért van szükség a tehetséggondozásra, hogy ne csak a fővárosi értelmiségi, hanem a vidéki vagy az élet más területein kiemelkedő képességű fiatalok is támogatásban részesüljenek. Az államtitkár elmondta: úgy látja, a fiatalok nagy része, ha értelmes célt kap, úgy nagyszerű dolgokra képes, ezért fontos az önkéntesség gondolatát ösztönözni.

Soltész Miklós (fotó: Árvai Károly)

A gyermekvállalás és a családalapítás területén az államtitkár kiemelte, hogy a demográfiai problémák megoldásának kulcsa a fiatalok kezében van, és ez nem lehet pusztán anyagi kérdés.

Az államtitkár a vitairat kapcsán kiemelte, hogy a szakmának abban is kiemelkedő szerepe van, hogy a fiatalok megtanuljanak szórakozni, mértékletességet tanúsítani például az alkoholfogyasztás területén, így talán elkerülhetőek az olyan tragédiák, mint amilyen tavaly a West Balkánban történt.

Mihalovics Péter felhívta a figyelmet az ifjúságpolitika horizontális jellegére, mint elmondta, fontos hogy egy ilyen koncepció kialakításakor kapcsolódni tudjanak valamennyi szakpolitikai területhez, hogy a későbbi törvények és intézkedéseket áthathassa az új stratégia szelleme és értékrendszere.

Mihalovics Péter (fotó: Árvai Károly)

A miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a készülő stratégia alulról építkezett, bevonták a fiatalokat és a szakmát is a kialakítás folyamatába, ezt szolgálta a most záruló országjárás is. Mint elmondta, ősszel kerülhet a végleges verzió a Kormány elé és reméli, hogy az így elfogadásra kerülő stratégiát minden érintett magáénak érezheti majd.

Olyan Magyarország alapjait akarjuk lerakni, ahol a fiatalok úgy gondolkodnak, hogy törődnek a hazájukkal, mert tudják, hogy a hazájuk is törődik velük – zárta beszédét Mihalovics Péter.

(kormany.hu)

Módosítás dátuma: 2011. július 28. csütörtök, 17:35  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés