FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Ágh Péter további 2 évre a Fidelitas elnöke marad

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Kongresszust tartott vasárnap a Fidelitas Debrecenben. Olvassa el percről percre tudósításunkat!

17:05 - Ágh Péter további két évre a szervezet elnöke marad

A küldöttek 90 százalék fölötti szavazataránnyal újabb két évre a Fidelitas elnökévé választották Ágh Pétert, akinek nem volt kihívója a szervezet vasárnapi debreceni tisztújító kongresszusán.

A Fidelitast 2009 óta vezető politikus a küldöttek által leadott 336 érvényes szavazatból 303-at megszerezve folytathatja munkáját az Fidesz ifjúsági társszervezetének élén.

Ágh Péter a 2013-ig tartó elnöki ciklusban két feladatot tart kiemeltnek: az ifjúság érdekeinek megjelenését a kormányzati munkában és a szervezetépítés folytatását a Fidelitasban.


Ágh Péter további két évre a szervezet elnöke marad. Fotó: MTI (galéria)

A küldöttek megválasztották az ifjúsági szervezet alelnökeit is. A korábbi alelnökök közül Böröcz László (Budapest), Kérdő Zsuzsa (Hajdú-Bihar), Mihalovics Péter (Veszprém), Vizin Tamás (Bács-Kiskun), Vörös Ádám (Jász-Nagykun-Szolnok) és Zsiga Marcell (Borsod-Abaúj-Zemplén) maradt posztján. Új alelnökké választották Balogh Gergelyt (Fejér), Domonyi Lászlót (Bács-Kiskun), Karácsony Ádámot (Pest), Király Erzsébetet (Budapest), Komár Gergőt (Somogy), Magera Tibort (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Oroján Sándort (Heves), Rónaszéki Nórát (Békés), Várfi Andrást (Békés) és Vincze Ágnest (Budapest).

14:40 - Az ülés zárt ajtók mögött folytatódik

Debrecenben tartja tisztújító kongresszusát a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete, délelőtt a párt és a szervezet vezető tisztségviselői köszöntötték a kongresszust, délután zárt ajtók mögött tanácskoznak és választják meg a Fidelitas új vezetőit.

Az MTI információi szerint az elnöki posztért egyedül indul Ágh Péter, a Fidelitas mostani elnöke. A 15 alelnöki posztra 18-an pályáznak, köztük 7 jelenlegi alelnök.

13:12 - Mihalovics Péter, Dömötör Csaba, Schmidt Csaba

Az év második felére elkészül és a kormány elé kerül az Új nemzedék jövője program - jelentette be Mihalovics Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztosa vasárnap, a Fidelitas-kongresszuson.

Dömötör Csaba, az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezete, az YEPP legutóbbi berlini kongresszusán megválasztott elnöke a korábbinál erősebb nemzetközi szervezetet ígért, amely minden, az ifjúságot érintő kérdésben hallatni fogja a hangját.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, korábbi Fidelitas alelnök szerint a Fidelitas az ország legsikeresebb és tízezres létszámával legnagyobb ifjúsági szervezete.


Fidelitas kongresszus Debrecenben. Fotó: MTI (galéria)

12:41 - Nyitrai Zsolt, Cser-Palkovics András

A Fidelitasnak nem az a szerepe, hogy kis Fidesz legyen - mondta Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár, korábbi Fidelitas alelnök, az ifjúsági szervezet debreceni kongresszusán vasárnap.

A politikus szerint a Fidelitas tagjainak olyan hívószavak mentén kell szerveződniük, mint a szókimondó, vagány, forradalmár, trendi és szabadelvű.

Cser-Palkovics András, volt Fidelitas alelnök, Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében kiemelte: a Fidelitashoz tartozás a barátságról, a jó közösségről és az egységről szól. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok ott legyenek a kormányzásban és képviseljék az ifjúság érdekeit.

12:07 - Kubatov: a Fidelitasnak nincs versenytársa

A Fidelitas kitartásának köszönhetően ma már a szervezetnek "nincs versenytársa a pályán", az IDF, az Új Generáció és a Fiatal Baloldal is eltűnt - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója vasárnap a Fidelitas debreceni kongresszusán.

A politikus kitért az MSZP politikájára is, mondván, az a lengyel szocialisták útjára lépett. "Hazudtak, csináltak egy hamis kormányprogramot, majd vittek egy neoliberális gazdaságpolitikát, és megbuktak" - mondta. Van azonban egy lépés, amit még nem követtek el: a három részre szakadás - tette hozzá, megjegyezve, hogy "ez van még hátra a magyar baloldal számára."


Szijjártó: a szervezet legnagyobb sikerét érte el 2010-ben. Fotó: MTI (galéria)

11:56 - Szijjártó: a szervezet legnagyobb sikerét érte el 2010-ben

A Fidelitas fennállása óta a legnagyobb sikereit érte el a 2010-es parlamenti és önkormányzati választásokon, így ma a legfontosabb, fiatalokat érintő kérdések nem születhetnek meg a szervezet nélkül - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Fidelitas vasárnapi debreceni kongresszusán.

A Fidelitas korábbi elnöke azonban a küldöttek figyelmét felhívta arra, hogy a kormányzati és önkormányzati munkájuk mellett a Fidelitas építésére is fordítsanak kellő időt és energiát, mert erős háttérszervezet nélkül nem lehetnek sikeresek 2014-ben.

11:40 - Kósa Lajos: Magyarország a legizgalmasabb ország

Ma Európa legizgalmasabb országa Magyarország, s egy izgalmas országban jó fiatalnak lenni - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz ügyvezető alelnöke, amikor köszöntötte a Fidelitas kongresszusát vasárnap.

A politikus fontosnak nevezte, hogy a Fidelitas jelen legyen a politikai döntések meghozatalánál, mert mint mondta, a ma meghozott döntések hosszú távon őket érintik.

A rövid távú tennivalók között kiemelte: a Fidesz meg szeretné nyerni a következő választásokat, amire szerinte jó esélye lesz. A következő kampányban fontos szerepe lesz az internetnek, s az internetes kampányban óriási szükség van a Fidelitasra - tette hozzá.

11:25 - Ágh Péter: megkerülhetetlen nemzedéki szervezet a Fidelitas

A Fidelitas hosszú évek óta Magyarország megkerülhetetlen nemzedéki szervezete - mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke a kormánypárt ifjúsági társszervezetének tizedik kongresszusán mintegy 500 küldött előtt a debreceni Kölcsey Központban vasárnap.

Megjegyezte, hogy 2001 óta először tartja úgy kongresszusát a Fidelitas, hogy a vezető kormánypárt ifjúsági szervezete.

Az ellenzéki volt az eddigi leghosszabb létük, s ezen időszak alatt váltak az ország legnagyobb ifjúsági szervezetévé - tette hozzá. Elmondta. hogy a Fidelitasnak 148 önkormányzati képviselője, köztük számos polgármestere, 2 európai parlamenti képviselője, s két tucat országgyűlési képviselője van.

Korábban írtuk

Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében azt mondta a vasárnapi debreceni Fidelitas-kongresszus résztevőinek, hogy Magyarország nem tud megújulni a fiatalok nélkül, így a kormány számít a munkájukra.

"Térdig állunk a munkában mert az országot ahhoz, hogy esélye legyen a jövő megnyerésére jelentősen át kell szerveznünk" - szólt a tisztújító kongresszus több száz fős hallgatóságához a miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint a kormány mindig számíthatott a fiatalokra és a Fidelitasra és azt kérte, ezentúl is segítsék a munkájukat. Ágh Péter elnöktől azt kérte: "legyen meg a képességed és az erőd, hogy összegyűjtsd a fiatalok körében meglévő energiát, innovációt és újfajta gondolkodásmódot és bocsásd azt a kormány rendelkezésére."

Forrás: http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/agh_peter_tovabbi_2_evre_a_fidelitas_elnoke_marad/2230730/

Módosítás dátuma: 2011. július 18. hétfő, 07:41  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés