FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Réthelyi: maradandó eredményeink vannak

Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

Több európai szintű eredmény született a tárca területén a magyar uniós elnökség alatt.

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) a magyar európai uniós elnökségi félévet lezáró sajtóreggelit adott a Vigadó téren álló Columbus Hajón. A tárcavezető kötetlen beszélgetésen adott tájékoztatást a sajtó képviselőinek az általa irányított szakterületeken (sport, egészségügy, oktatás, kultúra, család- és ifjúságügyek) elért európai szintű eredményekről.

 

Magyarország első ízben töltötte be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. A kormányzaton belül ebből a munkából a már említett öt szakágat fogta át a NEFMI elnökségi tevékenysége. A magyar elnökség során az erőforrás minisztérium több területen ért el maradandó sikereket – fogalmazott Réthelyi Miklós.

Az elért sikerekre utalva a miniszter kiemelt néhány jelentősebb eseményt, így: az európai nemek közti esélyegyenlőségi paktum megújítását, a demográfiai kihívásokról szóló vita generálását, amely új megvilágításba helyezte a családpolitika szerepét. Réthelyi Miklós ehhez hozzáfűzte, hogy még mindig kevesen tekintenek a családra úgy, mint létünk alapjára.

A miniszter tárcájnak az EU-elnökség során végzett munkáját értékelve rámutatott: az összes kérdés közül a családpolitika volt a vezető téma. A demográfiai és a generációk közötti kapcsolattartás kérdéseiben a család mint "nagyon sok mindent megoldó közösség" jelenik meg – emelte ki. A miniszter elmondta, hogy 2014-et a család évének javasolták.

A sport területén – amely nemrég került csak a közösségi politikák körébe – az első európai sport munkaprogram megalkotását nevezte sikernek a nemzeti erőforrás minisztériumának vezetője, hozzátéve: kiemelhető még az az igencsak aktuális vita, amelyet a sporttal újabban beinduló on-line fogadásokról folytattunk.

Az oktatás területén a szaktárca vezetője kitért arra, hogy megvitatták a korai iskolaelhagyás problémáját, melyben különös hangsúlyt helyeztek a társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetűek, köztük a roma gyerekek ügyére. A roma és más hátrányos helyzetű gyermekek (még iskolás kor előtti) képzése, felzárkóztatása, illetve a későbbiekben a lemorzsolódásuk megakadályozása kiemelten került be az európai roma stratégiába – hangsúlyozta Réthelyi Miklós.

A nemzeti erőforrás miniszter arról is beszélt, hogy a kulturális ágazatban létrehozták az Európai Örökség címet. Ez nem annyira egy műemlékhez, hanem inkább a szellemi örökség megóvásához kapcsolódik - mondta.

Réthelyi Miklós rámutatott: a magyar EU-elnökség kiemelten kezelte azt a kérdést, hogy az egészségügy, az oktatás és a kultúra miként járulhat hozzá az Európa 2020 stratégia vonatkozó célkitűzéseinek megvalósításához.

A minisztérium által összeállított háttéranyag szerint a tárca közös tanácsi következtetéseket tudott elfogadtatni és közös gondolkodást indított el az említett szakpolitikai területeken, amelyeket nem jellemez kemény jogalkotás, hiszen erőteljesen megmaradtak a tagállamok kompetenciájának.

2011-07-11 15:40
Forrás: kormány.hu
Módosítás dátuma: 2011. július 12. kedd, 07:45  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Ifjúság, ifjúságpolitika - új kihívások Nemzetközi konferencia a Szegedi Tudományegyetemen

2011. április 22-én a Tanulmányi és Információs Központ II. konferenciatermében kerül megrendezésre az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztő és Kommunikációs Központ által szervezett konferencia, melynek tárgya a nemzetközi folyamatok ifjúságszociológiai értelmezése és az európai, illetve a magyar fiatalok világára történt hatásainak mélyebb megértése, továbbá az ifjúságügy és ifjúságpolitika európai kihívásainak, szakmai dilemmáinak és az azokra született ifjúságügyi koncepcionális megoldásoknak megtárgyalása, megvitatása. A konferencia küldetésének tekinti azt is, hogy a globális trendeket glokális és lokális megközelítésekkel is árnyalja.

 

 

Bővebben...