FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

A határon túli fiatalsággal is együttműködik az IKSZ

Olvasóink értékelése: / 3
ElégtelenKitűnő 

 Magyar zászló
A vajdasági magyar ifjúsági szervezetekkel való együttműködését szeretné erősíteni az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, melynek elnöke, Stágel Bence tegnap Szegeden erről is tárgyalt az IKSZ helyi alapszervezetének tagjaival.

 Magyar zászlóA vajdasági magyar ifjúsági szervezetekkel való együttműködését szeretné erősíteni az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, melynek elnöke, Stágel Bence tegnap Szegeden erről is tárgyalt az IKSZ helyi alapszervezetének tagjaival.

A KDNP-s országgyűlési képviselő portálunknak elmondta, a szövetség egyik legfőbb célja, hogy bebizonyítsák a fiataloknak, érték a demokrácia, melynek lehetőségeivel és eszközeivel nemcsak lehet, de érdemes is élniük.
Idén februárban indította az IKSZ útjára a „Szólj bele a közéletbe!” kampányt, melynek célja, hogy országszerte megkérdezzék a fiatalok véleményét, így problémáikra még hatékonyabban felhívhatják a figyelmet. „Sajnos Magyarországon nagyon kevés azoknak a fiataloknak a száma, akik úgy érzik, hogy aktív alakítói tudnak lenni a közéletnek. S azt gondolom, hogy ezt egyetlen demokratikus állam sem engedheti meg magának” – jelentette ki Stágel Bence, az IKSZ elnöke. A KDNP-s országgyűlési képviselő a 2008-as Ifjúság Gyorsjelentést idézte, melyben a megkérdezett 15 és 29 éves fiatalok harmada azt mondta, nekik gyakorlatilag mindegy, hogy demokráciában vagy diktatúrában élnek, míg hetedrészük a diktatúrát egyenesen jobbnak tartotta a demokráciánál.

„Mi arra szövetkeztünk, s arra szerződtünk az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségben, hogy bebizonyítsuk a fiataloknak, igenis érték a demokrácia. Fontos, hogy hallassák a hangjukat, mondják el a véleményüket a legkülönbözőbb kérdésekben” – tette hozzá. Stágel azt tartja a legjobb nevelésnek, amikor a fiatalok azt észre sem veszik. „Egy ifjú sem szereti azt, ha megmondják neki, hogy erről vagy arról mit kell gondolnia. Nekünk valamennyire orientálnunk kell a fiatalokat abba az irányba, hogy igenis a demokrácia a jobb, mert abban ki tudnak teljesedni, még akkor is, ha a hétköznapokban a politikától távol tartják magukat. Nekünk azt kell bebizonyítanunk, hogy lehet értékelven működő közösségeket létrehozni, és hogyha a fiatal saját lakókörnyezetében valamin változtatni szeretne, akkor hogyan tud érte lobbizni.” A politikus emlékeztetett, minden fiatal nemzedék arról híres, hogy valamin változtatni szeretne, valamivel nem elégedett. Ezt szeretnék a fiatalokban felébreszteni, hogy érvényesíteni tudják ezeket a jogaikat s lehetőségeiket.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség ezen felül a megyei szervezeteit szeretné megerősíteni, hiszen minden régiónak más a problémája, így az ifjabbakat is más és más érdekli attól függően, hogy Somogyban vagy például Pesten kérdezik meg őket.

Az IKSZ tevékenykedését két részre lehet bontani. „Egyrészt klasszikusan közösségi programokat szervezünk, és meghívunk tagjaik közé olyan fiatalokat is, akik lehet, hogy nem feltétlenül a mi értékrendünket vallják, de azt szeretnénk, hogy részt vegyenek a közösségi sport- és kulturális programjainkon. A másik tevékenység pedig ahhoz kapcsolódik, hogy az IKSZ politikai közösség is egyben, így számos közéleti kérdésről folytatunk aktív párbeszédet” – magyarázta a szövetség működését az elnök.

Két hete Debrecenben Kárpát-medencei ifjúsági találkozót tartottak, amelyre a környező országok olyan politikai ifjúsági szervezeteit is meghívták, akik az adott országban élő magyarságot és ifjúságot képviselik. A találkozó célja az volt, hogy a Kárpát-medencében tevékenykedő magyar politikai ifjúsági szervezetek közötti kapcsolatokat erősítsék, és a lehetséges jövőbeni együttműködés kereteit kijelöljék. Csütörtöki szegedi látogatásán Stágel Bence a szövetség helyi tagjaival pedig arról folytatott megbeszéléseket többek között, hogy miként tudnának aktív kapcsolatot kialakítani vajdasági magyar ifjúsági szervezetekkel.

A fiatalságot szintén érintő, jövőjüket befolyásoló parlamenti munkával kapcsolatban a KDNP-s országgyűlési képviselő a pedagógus életpályamodell kidolgozását nevezte sürgető feladatnak, az oktatási rendszer megújítása során pedig a fiatalok tehetségének kibontakoztatását tartja fontosnak.

„Az a jó oktatási modell, ahol minden fiatal a saját tehetségét a lehető legteljesebben ki tudja bontakoztatni. Nem értek egyet azzal az érveléssel, hogy csak a gazdasági szempontokat kell figyelembe venni, és kizárólag a munkaerőpiac igényei szerint képezzünk fiatalokat” – hangsúlyozta. A statisztikai adatokból látszik, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni, míg a szakképzés tragikus helyzetét egy példával szemléltette. Elmondta, hogy a Balaton-felvidéken az elmúlt évben mindössze három bádogos végzett. A kormányzat feladata ebben a szegmensben Stágel szerint az, hogy a tehetség kibontakoztatásának segítésén túl a hiányszakmákra ösztönző programokat dolgozzon ki. „Azzal, hogy előre meghatározunk keretlétszámokat, s a döntés szabadságát ilyen módon próbáljuk korlátozni, azt gondolom, hogy nem a legjobb megoldás” – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy előny-e országgyűlési képviselőnek lenni az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökeként, Stágel Bence egyértelmű igennel válaszolt. Mint ismeretes, a szövetség korábbi elnöke, Rétvári Bence is országgyűlési képviselő volt IKSZ-elnöksége alatt is, ő most a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Stágel szerint így jobban tudják közvetíteni a fiatalok problémáit és véleményét, s hozzátette, hogy könnyű lobbimunkát végeznie, ugyanis rendkívül jó a generációk közti együttműködés a KDNP-ben.

Forrás:szegedma
 

Módosítás dátuma: 2011. június 11. szombat, 15:25  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Ifjúságpolitika a 8. YOUTH FEST Fórumán
Ifjúságpolitika témában tartották meg szombaton a 8. YOUTH FEST Fórumát. A Szilágysomlyó melletti strandon zajlott eseményen jelen volt Seres Dénes parlamenti képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Boncidai Csaba, Szilágyperecsen polgármestere, Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese, valamint Demyen István a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SZiT) elnöke és Papp Lajos–Levente alelnök, MIÉRT elnökségi tagok.
Bővebben...