FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Jelentős érdeklődés a diplomamentő program iránt

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Már közel négyezer fiatal vesz részt a diplomamentő program nyelvtanfolyamain, másfél hónap alatt 340 képzés indult el az ország 82 településén. Eddig 31 ezren jelezték, hogy szeretnének részt venni a programban, élénk az érdeklődés, amit jelez, hogy az elmúlt 4 hét alatt ezerrel nőtt a regisztráltak száma – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett: az első képzések augusztus utolsó napjaiban startoltak. A most futó tanfolyamok mellett további 329 képzés vár indításra. „A számokból látszik, hogy ideális csoportlétszámmal folynak az oktatások, hiszen 12 fős kiscsoportokban jól lehet haladni a nyelv elsajátításában. Mindenkinek szeretnénk  lehetőséget adni arra, hogy olyan képzést találjon a választott településen, ami elfoglaltságának, előzetes nyelvtudásának megfelel. Az év végére terveink szerint elérjük a 10 ezres részvételt" - mondta a miniszter.

Varga Mihály hangsúlyozta, a program segíteni kíván azoknak, akik nem tudták önerőből finanszírozni a nyelvi képzést, mert a főiskolai/egyetemi évek alatt nem rendelkeztek ehhez megfelelő jövedelemmel, vagy az iskolából kikerülve a családalapítás miatt erre nem volt anyagi lehetőségük. A diákok 75%-a angol, 25 %-a német, 2%-a francia nyelvoktatásra jelentkezett.

A szakminiszter szerint a program tapasztalatai és eredményei alapján lehet majd dönteni arról, szükség van-e a folytatásra.  Hozzátette, rengeteg levelet kapnak a regisztráltaktól, akik valóban úgy élik meg, utolsó lehetőséget kaptak arra, hogy ingyenesen tanulhassanak nyelvet, így megszerezve a nyelvvizsgát és ezzel a diplomát. Jelentős az érdeklődés a gyesen, gyeden levők körében is, akiknek a program a gyermeknevelés mellett kínál lehetőséget arra, hogy a friss diplomával érvényesüljenek a munkaerő-piacra visszatérve.

Felmérések szerint Magyarországon közel 50 ezren nem tudják átvenni diplomájukat nyelvvizsga hiányában. 2013-ban 37 ezer hallgató szerzett diplomát, további 8800-an (19 százalék) azonban csak záróvizsga bizonyítványt kaptak, mert nem rendelkeztek az előírt nyelvvizsgával.

A nemzetgazdasági miniszter 2013 december 30-án döntött a 3 milliárd forintos költségvetésű diplomamentő program támogatásáról, amelynek a legfontosabb elvárása az, hogy a résztvevők 2015. december 31-ig sikeres nyelvvizsgát tegyenek. A résztvevők számára a képzés ingyenes. A nyelvvizsga költsége az egyént terheli, de regisztrált munkakeresőknél a program ezt is átvállalja.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Új Nemzedék Jövőjéért Program: Mihalovics Péter Győrben

Elkészült az Új Nemzedék Jövőjéért Program vitaanyaga, melyet Mihalovics Péter miniszteri biztos mutat be az ország több településén, így Győrben is, melyre ezúton tisztelettel hívjuk meg.

A rendezvény időpontja: 2011. július 12. (kedd) 14. 00 óra

Helyszín: Győr – Győr Moson Sopron Megyei Önkormányzat Épülete - Díszterem (9021 Győr, Árpád út 32.)

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet, legkésőbb 2011. július 11. (hétfő) 12. 00 óráig az ndriszi@mobilitas.hu e-mail címen vagy a 96/518-685-ös faxszámon!

Tisztelettel:FH-MOISZ Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

 

Bővebben...