FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Csak nemzeti ifjúságpolitika létezik

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

IKSZ és Kifor és Miért

A határon túli szervezetek célja a magyar fiatalok összefogása

Együttműködési megállapodást írt alá a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR), a MIÉRT tagszervezete és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) budapesti szervezete a nemzeti önazonosság megőrzése, ápolása és erősítése céljából. Az ifjúsági szervezetek vezetői szerint a barátságok mentén kialakult kapcsolat mára intézményi szintre emelkedett.

„A Kolozsvári Magyar Napok alatt megkötött, több éves kapcsolatot megkoronázó megállapodás intézményesített keretek közé tereli az Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa évében megvalósuló közös munkát és hossztávú kapcsolatnak ad garanciát” – mondta el Antal Géza KIFOR elnök.

Csontos Sandra, az IKSZ Budapest elnöke az együttműködés kapcsán kihangsúlyozta, a nemzeti összetartozás olyan alapvető érték, amelyért minden nap meg kell dolgozni. A magyarországi ifjúsági szervezet vezetője kiemelve a jövő év fontosságát elmondta, 2015-ben Európa szeme Kolozsvárra és kolozsvári fiatalokra figyel majd. A jövőév azonban nem csupán a közös programokról, hanem a magyar fiatalok összefogásáról is szól majd. 2015 nem csupán az ifjúság, hanem ezen belül is a magyar fiatalok éve is lehessen.

A megállapodás aláírásán jelen volt Geréd Imre, önkormányzati képviselő is, aki elmondta: „annak tükrében, amit Schanda Tamás államtitkár-helyettes is elmondott a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül, hogy nincs határon túli ifjúságpolitika csak nemzeti ifjúságpolitika, nagy jelentősége van ennek a megállapodásnak. „A baráti kapcsolatok mentén kialakult kapcsolat mára intézményi szintre emelkedett. Örvendek annak, hogy ez nem csak formai jelleget kapott, hanem már konkrétumok is vannak, aminek fejében évente megvalósul egy közös rendezvény is”.

Kocsis Dániel, az IKSZ Nemzetpolitikai munkacsoport vezetője az előzményeket bemutatva kifejtette, hogy az együttműködés három év kapcsolatépítés eredményeként jött létre. Kocsis aláhúzta, a partnerség célja, hogy valós tartalommal megtöltve tovább erősítsék a szervezetek közötti jó kapcsolatot és együttműködést.

A megállapodás értelmében a két szervezet ezentúl évente legalább egy közös eseményt szervez, kiemelt figyelmet szentelve az aktív és élő partnerség fenntartásának.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/3466/Csak_nemzeti_ifjusagpolitika_letezik#sthash.2SyKDDeA.dpuf
 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés