FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

30 milliárd jött az EU-tól ifjúsági foglalkoztatásra

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

DBELO20140715040

10 másik ország már költi a pénzt, a magyar programról még nincs megállapodás.

Összesen harmincmilliárd forintot kapnánk az EU-tól az ifjúsági munkanélküliség csökkentésére, de egyelőre nem érkezik a pénz. A támogatást a Dél-Alföldi, a Dél-Dunántúli, az Észak-Alföldi, és az Észak-Magyarországi régióban lehetne a 25 év alattiak munkához jutását szolgáló programokra fordítani.

Elveszett generáció

Az Európai Bizottság adatai szerint Magyarországon a 15-24 év között korosztály 27 százaléka nem dolgozik. Egy részük tanul, de azoknak a fiatal munkanélkülieknek az aránya is magas (több mint 15 százalék), akik semmilyen oktatásban, vagy képzésben nem vesznek részt. Az angol NEET rövidítéssel jelölt fiatalok képezik az elveszett generáció gerincét, akik tanulási, vagy munkavégzési lehetőségek hiányában képtelenek önálló lábra állni, és teljes életet élni.

Az EU 2012-ben kezdeményezte az ifjúsági garancia nevű programot, amely Andor László, magyar foglalkoztatási biztos portfoliójához tartozik. Lényege, hogy minden 25 évnél fiatalabb munkanélküli munkalehetőséget, gyakorlati lehetőséget, vagy a jobb elhelyezkedést szolgáló továbbtanulási lehetőséget kap. Erre 6 milliárd euró pénzt dobtak össze a tagállamok, amiből Magyarországra 50 millió euró jut. Ezt a kormány további 50 millió euróval egészítheti ki az Európai Szociális Alapból, amely szintén uniós forrás. 

Egyelőre nem sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal az ifjúsági garancia keretében folyósított támogatás magyarországi felhasználásáról. A támogatásra jogosult 20 európai országból 10-en már közzétették saját programjukat a Bizottság honlapján. A 2013 végén benyújtott, majd 2014 tavaszán átalakított magyar tervből a Bizottság hiányolta az ügyfélkategorizálási rendszer felállítását, amely lehetővé tenné, hogy személyre szabott ajánlatot tegyenek a munkaügyi szolgálatok, a fiatalok elhelyezkedését szolgáló mentorhálózat felállítását, valamint a foglalkoztatási szolgálat és az oktatási intézmények és ifjúsági civil szervezetek közötti kapcsolatokat.

Mindeközben az Európai Parlament ma elfogadott állásfoglalásában már a program első értékelését is elkészítette. Az EP véleménye szerint az ifjúsági garancia programot folytatni kell, és ki kell terjeszteni a 25-30 év közöttiekre is.

A kormány szerint minden rendben

A Nemzetgazdasági Minisztérium júniusi tájékoztatása szerint az ifjúsági garancia program egyes elemeit már most is megvalósítják, a forrásokat 2015-ig kell lekötni és 2018-ig kell az EU felé elszámolni a költésekkel. Eszerint tehát a pénzt nem veszítjük el, legfeljebb később érkezik meg.

DBELO20140715040
Fotó: Beliczay László

Hasonló szellemben szólalt fel Strasbourgban a Fidesz EP-képviselője Kósa Ádám is, aki szerint a kormány “már az európai uniós kezdeményezéseket (pl. Európai Ifjúsági Garancia) megelőzően is számos fiatal munkahelyét védte meg.” A kormány és a Fidesz képviselői a 2012-ben indított Munkahelyvédelmi Akciótervre, és a pályakezdők kedvezményeit tartalmazó START-programra hivatkoznak. Az ifjúsági garancia forrásainak lehívásához azonban úgy tűnik, hogy ez nem elég.

Más uniós országokban, ahol sikerült megegyezni a programról, már megkezdődött a források lehívása. A francia és olasz programokról például a héten született megállapodás, de másik nyolc ország is kitalálta már, hogyan költsék el a pénzt. 

Az ifjúsági garancia program tervezésekor egyébként kifejezetten odafigyelt az Európai Bizottság arra, hogy a pénzt minél hamarabb lehívhassák a tagállamok. A támogatásra jogosult országok a többi 2014-20-as időszakra szóló uniós támogatástól függetlenül külön programot nyújthatnak be a pénz felhasználására, így a többi programról folyó tárgyalások elhúzódása esetén se kell várni a pénzre. Sőt az is lehetséges lenne, hogy Magyarország 2013. szeptember 1-ig visszamenőleg elszámoljon bizonyos költségeket.

Úgy tűnik ezért, hogy a pénz lehívásának akadálya jelenleg az uniós szempontrendszernek megfelelő program hiánya. A Nemzetgazdasági Minisztériumot a részletekkel kapcsolatban kerestük, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.

Forrás: EUrologus

http://index.hu/kulfold/eurologus/2014/07/17/az_eu_penzt_adna_az_ifjusagi_munkanelkuliseg_csokkentesere/

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés