FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Illés Zoltán: környezetvédelemi gyakornoki programra van szükség

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Szükség van a közigazgatásban már működő gyakornoki program elindítására a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi államtitkárságán belül a környezet- és természetvédelem, a vízügy területén is, ahol a pályakezdő fiatalok gyakorlatot tudnak szerezni - hangsúlyozta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden, a Fidelitas környezetvédelmi kabinetjének ülése utáni sajtótájékoztatón.
A Fidelitas környezetvédelmi kabinetjének keddi ülését a Fiatalok a zöld úton címmel szervezték, Illés Zoltán államtitkár részvételével. Illés Zoltán közölte: a gyakornoki program anyagi fedezetét egy  most szerveződő alapítvány teremtené meg, amelybe kimondottan erre a célra cégek fizethetnének be. A konstrukcióról az államtitkár elmondta, hogy a tervek szerint országos pályázatot hirdetnének, amelyre diplomás fiatalok jelentkezhetnének, a pályázatról szakértői bizottság döntene. A környezetvédelmi gyakornoki programba bekerülők minimálbért kapnának fél vagy egy évig, majd ezt követően egy részük további egy évre szerződést kapna, később pedig akár állást is ajánlhatnak nekik a szakterületeken.  Illés Zoltán szerint a következő költségvetési évben külön forrást is biztosítani szeretne a tárca a környezetügyi szakmai gyakornoki program megvalósításához. Az államtitkár hangsúlyozta: tervek szerint a gyakornoki programban anyagilag ösztönözni szeretnék az idősebb szakembereket is mentori munkájukért.

Az MTI kérdésére válaszolva Illés Zoltán elmondta, hogy az alapítvány szervezése az elején tart, különböző cégek felajánlásából, megkereséséből adódott az ötlet. Az első fázis az alapítvány létrehozása, a második a források gyűjtetése, a harmadik a részvételre a pályázat meghirdetése, negyedik a gyakornokok kiválasztása. Az alapítvány létrejöttével bármely magyar, vagy Magyarország területén működő külföldi cég is befizethetne a gyakornoki program finanszírozására. A gyakornokok száma pedig az alapítványba befolyt összegtől függ. Reményeik szerint több ezren jelentkeznek majd ezen a területen gyakornoknak, és a következő félévben annyi pénz lesz az alapítványban, hogy több száz kezdő fiatal számára lehetővé teszi a részvételt. A sajtótájékoztatón Ágh Attila, a Fidelitas elnöke utalt arra, hogy az ifjúsági szervezet tavaly megújította kabineti rendszerét, és szakmai műhelyként működő szervezeteket hoztak létre. Ezek közé tartozik a környezetvédelmi is, ahol lehetőséget kívánnak adni a fiataloknak véleményük kifejtésére, és ezt továbbítják a döntéshozóknak. Demeter Zita, a Fidelitas környezetvédelmi kabinetjének vezetője hangsúlyozta, hogy fő céljuk a fiatalok szemléletformálása a környezet- és természetvédelem területén, vagyis a zöld utat ajánlják a fiataloknak és bármely korosztálynak.

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés