FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

IKSZ az EU táborban

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

 A Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett EU Táborban körülbelül 340 fő vett részt. A meghívottak között voltak vezető Erdélyi Magyar politikusok, neves szakemberek, illetve a magyar ifjúsági szervezetek, amelyek között az IKSZ is ott volt egyedüliként az Anyaországból.

 

Az immáron hagyományosan, Marosfőn nyaranta megrendezendezett EU tábor idén július 5 és 10 között zajlott le. Kocsis Dániel és Fakhouri Youssef képiselték az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséget.

Az előadások rendkívül színvonalasak voltak, a tábor megnyitóján Kelemen Hunor RMDSZ elnök fontosnak lépésnek nevezte Budapest részéről a magyar állampolgárság megadásának megkönnyítését a Határon Túli magyaroknak, ugyanakkor fontosabb a szülőföldön való boldogulás és megmaradás.

Különösen nagy hangsúlyt kapott a napokban nagy vitákat kiváltóközigazgatási rendszer átszervezésének gondolata, mely szerint Romániát 8 nagymegyére osztanák. Ezen elképzelés alapján a magyarok 90%-a 2 nagymegyében lakna, az egyikben az arányuk 19% lenne a másodikban 29%. Ez ellen élesen tiltakozott az erdélyi magyar politikum, Magyarországról egyedül Semjén Zsolt emelt szót az elképzelés ellen. Az RMDSZ vezérkara bemutatta saját elképzelését amelyben16 régióból 2-ben a magyarok lennének politikai többségben, a többi erdélyi régióban pedig a mérleg nyelve maradnának.

További szakmai előadások voltak a székely-szórvány együttműködésről, a közelgő népszámlálásról amelyen Székely István, szociológus elmondta hogy a magyar nőknél nagyobb a gyerekvállalási kedv mint a románoknál de az 1 nőre jutó 1,3 gyerek igy is kevés a fennmaradáshoz. Továbbá szó esett Kolozsvár 2020-as Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének lehetőségeiről, a Székely termékekről, a 2020-as EU Stratégiáról, a közéletbe bekapcsolódó fiatalok, fiatal polgármesterek, városi és megyei önkormányzati képiselők beszéltek karrierjük kezdetéről, a kezdetleges terveikről, céljaikról, tapasztalataikról és jelenlegi ill. jövőbeni elképzeléseikről. Az Ifjúsági Kerekasztal beszélgetésen bemutattam az IKSZ-et illetve egy párbeszéd kezdődött el annak érdekében hogy a népszámláláson és azon túlis együttműködés alakuljon ki a szakmai és politikai ifjúsági szervezetek között.

Az előadások mellett sport eseményekben és hegyi túrán is vetélkedtek a csapatok, minden este volt filmvetítés, erdélyi humoristák és zenekarok is szórakoztatták a résztvevőket.

Youssef Fakhouri
IKSZ az EU táborban
Módosítás dátuma: 2011. augusztus 01. hétfő, 22:53  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Nyíregyházi irodával bővül a megyei ifjúságsegítő hálózat

Az Új Nemzedék Plusz program intézményfejlesztésének eredményeként megnyílt az ifjúságsegítéssel foglalkozó Kontaktpont hálózat irodája Nyíregyházán is. Az irodák a jövőben egységes hálózatként tanácsadással és információszolgáltatással nyújtanak segítséget a fiataloknak. A Korzó Bevásárlóközpontban található Kontaktpont irodát ünnepélyes keretek között Mihalovics Péter új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos és Kovács Ferenc Nyíregyháza város polgármestere avatta fel.

Bővebben...