FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

ADJ, KIRÁLY, KATONÁT! Csoportos vetélkedő 10–15 éveseknek

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

A magyar közösség rohamosan fogy nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében. Ennek oka – az elköltözések, vegyes házasságok mellett – a gyermekvállalási kedv hiánya. Az Áldás, népesség mozgalom ezen a szemléletmódon kíván változtatni, melyhez az elmúlt időszakban csatlakozott a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) is.

Az Adj, király, katonát elnevezésű vetélkedő e mozgalomhoz kapcsolódik. Célja, hogy a résztvevőkben az összeállított verseny-anyag elolvasása után felértékelődjék a család szerepe. A vetélkedők által a családközpontú életszemlélet közvetítése a cél, és a gyermek szerepének kihangsúlyozása a család, a társadalom szempontjából. A verseny a IV–VIII. osztályos tanulókat célozza meg. Az említett korosztály (10–15) képezi azt a réteget, mely a kamaszkor küszöbén, annak az elején egy még alakítható élet- és világszemléletet feltételez.



A MIT 2007-ben első ízben szervezte meg ezt a vetélkedő-sorozatot, amely nagy sikernek örvendett úgy a pedagógusok, mint a gyerekek (350 résztvevő) körében. 2008-ban megismételtük, ezúttal közel 500 gyerek kapcsolódott be Erdély különböző részeiről. Majd 2009-2010-ben már 1000 felett volt a több mint húsz településen vetélkedő gyerekek száma.
A verseny anyaga füzet formájában jelenik meg minden év novemberében. E kiadványt a regionális szakaszok szervezőinek, és az érdeklődő iskolákhoz juttatjuk el.

Az országos döntőre ismert meghívottak érkeznek, a médiában minél nagyobb teret kívánunk biztosítani az eseménynek.

A vetélkedő menete általában a következő:
A bejelentkezések után minden gyerek kap egy füzetet, amiben különféle irodalmi művek: mesék, versek, verses mesék, stb. szerepelnek. A füzet tartalmának elolvasása után sor kerül a helyi vetélkedőre, ennek időpontját a helyi szervezők határozzák meg, a január és a február áll rendelkezésre. A vetélkedőn a gyerekek három fős csoportokban versenyeznek. A csoportok a vetélkedő napján véletlenszerűen alakulnak meg. Tehát nem csoportokkal kell bejelentkezni, hanem egyénenként!

Minden helyi szakaszból a nyertes csoport tovább jut az országos döntőre, ami általában márciusban van Székelyföldön és/vagy Kolozsváron. A döntőre ugyan abból a füzetből kell készülni, még alaposabban, még komolyabban.

A helyi vetélkedőn jó eredményeket elérő versenyzők könyv- és egyéb jutalmakat kapnak, az országos döntőn kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekek egy nyári táborozáson vehetnek részt a Székelyföldön. Természetesen a táborozás mellett más jutalmakban is részesülnek. Az eddigi visszajelzésekből kiderült, hogy már az élményekért, a hangulatért is érdemes eljönni.

A vetélkedő úgy módszereiben, mint kivitelezésében eltér a megszokott iskolai versenyektől. A célunk az ismeretek felmérése mellett a jó hangulat, az, hogy a gyerekek élményekkel térjenek haza. A vetélkedő próbái közül egyik kedvenc a televízióból népszerű Legyen ön is milliomos mintájára a versenyben Legyen ön is nagycsaládos elnevezésű versenyszám. Természetesen a füzet anyaga tartalmazza a válaszokat. Sőt segítséget is igénybe lehet venni.

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés