FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Magyar származású fiatalok ismerkedhetnek az országgal

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

Amerikai és kanadai fiatalok érkeztek Magyarországra. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára július 10-én találkozott a ReConnect Hungary-program idei ösztöndíjasaival. Mint mondta: ebben az évben kétszer annyian - mintegy harmincan - vesznek részt a programban, mint korábban. Kiemelte, hogy az idén George Pataki magyar származású amerikai politikus, elnökjelölt fia is az ösztöndíjasok között van.

A ReConnect Hungary identitásépítő körút 2012-ben indult magyar származású amerikai és kanadai fiatalok számára. A résztvevők a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken töltött két hét során a kulturális-turisztikai programok mellett találkozhatnak a nemzetpolitika jelentős szereplőivel és innovatív magyar gazdasági-technológiai projekteket ismerhetnek meg.

Potápi Árpád János beszélt továbbá a 2015 külhoni magyar szakképzés éve elnevezésű programról. Elmondta: már szinte minden határon túli magyar régióval kötöttek magyar nyelvű szakképzésről szóló együttműködési megállapodást, egyedül Erdély van hátra. Erre Tusványoson kerülhet sor, az ott megrendezendő nyári szabadegyetem idején - fűzte hozzá.

A szakképzéssel kapcsolatban említette az átjárhatósági ösztöndíjat is, amelynek keretében erdélyi, kárpátaljai, vajdasági, felvidéki, muravidéki és horvátországi külhoni magyar szakképző intézmények (14-18 éves) diákjai, valamint azok vezető tanárai látogatnak Magyarországra szakmai gyakorlatra. Hozzátette: a jövőben szeretnék azt is elérni, hogy magyar gyerekek menjenek külhoni intézményekbe, illetve hogy közvetlen kapcsolat legyen a külhoni magyarok között is, tehát például ne legyen feltétlenül szükség magyar közvetítésre a felvidéki és az erdélyi magyarok között.

Az államtitkár a nyári szabadegyetemekről szólva elmondta: a Kárpátaljai Magyar Szabadegyetem, a szlovákiai Martosi Szabadegyetem és a Vajdasági Szabadegyetem nagy érdeklődés mellett már lezajlott, ezekre személyesen is ellátogatott. Ezeken a nemzetpolitikai témák mellett olyan kérdések is szóba kerültek, amelyek érdeklik a fiatalokat és közvetlenül érintik a határon túli magyarságot - közölte. Hozzátette: a sor a Gombaszögi Nyári Táborral folytatódik majd és a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborral ér véget Tusványoson.

(Forrás: MTI)
(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
(www.edupress.hu)

 

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés