FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Döntött a Hungarikum Bizottság: kiemelkedő nemzeti érték lett Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor, Torockó épített öröksége, valamint a nagybányai művésztelep és festőiskola

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Döntött a Hungarikum Bizottság: kiemelkedő nemzeti érték lett Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor, Torockó épített öröksége, valamint a nagybányai művésztelep és festőiskola

Mától kiemelkedő nemzeti értékként tartják számon Kós Károly életművét, az aradi Szabadság-szobrot, Torockó épített örökségét, illetve a nagybányai művésztelepet és festőiskolát. Nagy öröm számunkra, hogy az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság felterjesztései bekerültek a Magyar Értéktárba, hiszen ezeket ezentúl az egész nemzet számára jelentőséggel bíró értékekként tartják számon – jelentette be Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke azt követően, hogy március 21-én, kedden a Hungarikum Bizottság ülésén vett részt Egerben.

Mint elmondta, a Magyar Értéktárba bekerült erdélyi értékek következő lépésként hungarikummá válhatnak – mindehhez egy újabb felterjesztés és annak elfogadása szükséges. A hungarikumok közé sorolás a magyarság egésze számára fontos értékként definiálja majd a felterjesztetteket, és segíti minél szélesebb körben való megismerésüket.

Amikor másfél évvel ezelőtt megalakítottuk az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, azt vállaltuk, hogy Erdély tárgyi és szellemi örökségének biztonságot nyújtunk, hogy feltérképezzük azokat az értékeket, amelyek az évek során kiemelkedően hozzájárultak közösségünk formálásához. De nem titkolt szándék volt ezeknek az értékeknek idővel a Magyar Értéktárba való felvétele, hiszen így elismerésben részesülnek az egész magyar nyelvterületen. A mai döntés egy kezdő, de nagy lépés efelé, hiszen a Magyar Értéktárba való bekerülésük révén most először szereztek kiemelkedő nemzeti érték-státust erdélyi értékek” – értékelte Hegedüs Csilla.

Úgy véli, bár nincs vita arról, hogy Erdély mennyire is gazdag magyar vonatkozású tárgyi és szellemi örökség terén, ennek az egyértelmű ténynek fontos az intézményesítése is. „Ahogyan az Erdélyi Értéktár is vállalta az összegyűjtött értékek feletti őrködést, azt reméljük, a Magyar Értéktár által Magyarország is védnöke lesz a befogadott értékeknek, hozzájárul megőrző munkánkhoz” – tette hozzá.

Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöki tisztségét is ellátó szakember arra is emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság törekvései között szerepel a magyar közösség büszkeség-érzetének erősítése az épített, tárgyi és szellemi örökség megfelelő hasznosítása által, de a turisták térségbe való bevonzása is. „Az ősök munkájának elismerése ugyanakkor azt is üzeni a fiatalabb generációnak, hogy érdemes itthon maradni, érdemes itthon jövőt tervezni, hiszen csakis addig a pillanatig lehet élő egy közösség, amíg a felnövő nemzedék megőrzi és gyarapítja értékeit” – összegzett Hegedüs Csilla.

Forrás: http://rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/dontott-a-hungarikum-bizottsag-kiemelkedo-nemzeti-ertek-lett-kos-karoly-eletmuve-az-aradi-szabadsag-szobor-torocko-epitett-oroksege-valamint-a-nagybanyai-muvesztelep-es-festoiskola#sthash.B7PkN2w1.dpuf
Módosítás dátuma: 2017. március 22. szerda, 13:32  

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Milliárdok Zánkára: itt erősítenék a fiatalok identitását
Április elsejével a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) veszi át a zánkai ifjúsági centrumot; a létesítményt a következő egy-két évben újra európai hírű üdülőközponttá fejlesztenék, arra európai uniós forrásokból több milliárdot költenének – közölte az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos pénteken.

A KIM-nél a centrum szakmai felügyeletét a miniszteri kabinet végzi, az ő koordinációjával – mondta Mihalovics Péter.

Pénteken potenciális partnerekkel járták be a 210 hektáros objektumot (ahol télen 600, nyáron további 2500 férőhely, kalandpark, fedett és szabadtéri sportpályák vannak), hogy felhívják azok figyelmét a kiváló, ám kiaknázatlan lehetőségekre. Mihalovics Péter szerint az infrastruktúra maximális kihasználásával rentábilis gyermek- és ifjúsági centrumot lehet Zánkán üzemeltetni.

Navracsics Tibor miniszter kabinetfőnöke kitért arra: pénteken egy informális kör alakult, amelynek szereplői tanácsokkal járulnak hozzá a centrum fejlesztéséhez, így például a Zánka brand megalkotásához.

Kiemelte, a zánkai ifjúsági centrum az Új Nemzedék Jövőjéért Program megvalósításának terepe kell, hogy legyen. Mihalovics Péter utalt arra: az ifjúsági stratégiában azt fogalmazták meg, hogy minden fiatalt Magyarországon kell tartani; ezt az ifjúsági szolgáltatások bővítésén és az ifjúság identitásának erősítésén át akarják elérni. Mint mondta, Zánka ehhez kiváló terep: ottani élményekkel és a szociális táboroztatással elérhetőek a stratégiai célok.

Kulcstároló és a tábor kabalafigurája a recepción a zánkai ifjúsági centrumban

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A Velencei-tavi sportegyesülettel közösen csábítanák Zánkára a vízi sport szerelmeseit; a kormányzat által hamarosan bevezetendő Erzsébet-táboroztatás keretében pedig kedvezményes áron nyaralhatnak majd gyerekek az ifjúsági centrumban – sorolta a hasznosításra vonatkozó elképzeléseket a miniszteri biztos. Hozzátette, a Kincsem nemzeti lovas stratégia egyik kiemelt helyszíne is a zánkai centrum.

Mihalovics Péter arról is beszélt, hogy április közepére "Zánka – újratöltve" szlogennel egy tanácsadó testületet hoznak létre. Ebben minden, az ifjúságpolitikával, a hasznosíthatósággal, a programszervezéssel kapcsolatos szakterület képviselteti magát, "annak érdekében, hogy Zánkát a következő egy-két esztendőben újra európai hírű, színvonalú üdültető táborrá varázsoljuk" – tette hozzá.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy fontos az idei szezon megtervezése, de a hosszú távú működtetés még inkább, ezért a 2014-ben életbe lévő európai uniós költségvetéshez benyújtandó nemzeti fejlesztési tervben zászlóshajóként szerepel a zánkai centrum fejlesztése. Megjegyezte, hogy minden használható ötletet szívesen fogadnak.

A zánkai ifjúsági centrum évekkel ezelőtt 450 millió, míg az idén 290 millió forint állami támogatást kapott. Mihalovics Péter véleménye az, hogy az üdülőközpontot állami támogatás nélkül is rentábilisan lehet működtetni.

A Zánkai Ifjúsági Centrum strandja

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Májusra kész lesz a centrum ötéves fejlesztését meghatározó terv, a központra uniós forrásokból több milliárd forintot költenének, hogy az európai szintű szolgáltatásokat tudjon nyújtani – mondta Mihalovics Péter.

A zánkai volt úttörőtábor vagyonkezelője eddig a nemzeti vagyonkezelő volt, szakmai irányítója pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.


Szerző: MTI