FIATALOK.INFO

Ifjúsági információs honlap

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Üdvözöljük honlapunkon!

Doktorandusz Nyári Tábor

E-mail Nyomtatás PDF

Kedves Doktorandusz Barátaink!

 
Örömmel értesítünk, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) az Eszterházy Károly Egyetem Doktorandusz Önkormányzatával közösen idén is megrendezi 2017. augusztus 26-28. között az immár hagyománnyá vált nyári doktorandusz táborát, ezúttal az EKE Gyöngyösi Károly Róbert Campusán.
 

Lelki töltet a testi fáradságban – Via Unitariana Gyalogló Tábor

E-mail Nyomtatás PDF

Via_kep2017A hargitai tanyavilágot járja körül a Via Unitariana Gyalogló Tábor, amely július 24-én, hétfőn kezdődik és 30-án ér véget. A végcél Székelyudvarhely.

A tábor lényegében egy zarándoklat, amelynek keretében egy héten át Székelyföld gyalogösvényein, legelőin és kisebb-nagyobb vidéki településein áthaladva barangolnak a résztvevők, fizikai megterhelést és lelki élményeket is egyaránt megtapasztalva.

 

Hiánypótló magazint indított az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

E-mail Nyomtatás PDF
Az egyszülős családok élethelyzetére fókuszáló tartalommal, nekik szóló speciális információkkal, számos érdekességgel június 30-án elindult az Egyszülős Magazin. A hiánypótló online kiadvány annak a több mint 350 ezer szülőnek kíván naprakész információkkal szolgálni, akik az egyik legnagyobb teljesítményt nyújtják a mindennapokban: két ember helyett állnak helyt. Szól továbbá mindazoknak, akik ennek a társadalmi csoportnak a problémáival foglalkoznak és tenni akarnak értük.
Módosítás dátuma: 2017. július 16. vasárnap, 20:48
 

Égi jelenségek 2017. július második felében

E-mail Nyomtatás PDF
A hónap második felében egyre később kel a Hold, így zavaró fényétől mentes, sötét éjszakák várnak ránk.

Hazánktól kissé délebbre, Spanyolországban a Tejút központi régiójából már több látszik a horizont felett
Fotó: Tóth Zoltán

 

Reformátorok gyülekezete (Unitárius Ifjúsági Konferencia)

E-mail Nyomtatás PDF
Benépesítették a fiatalok a vargyasi óvoda udvarát. A szerző felvétele
Benépesítették a fiatalok a vargyasi óvoda udvarát. A szerző felvétele
A hétvégén Vargyason Légy te is reformátor címmel tartott 41. Unitárius Ifjúsági Konferencia nem csak témájában szólt a reformációról, de ténylegesen is az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) megújulását indította el. Az unitárius ifjúság színe-virága – harminchat településről mintegy kétszázan érkeztek – műhelymunkák során fejtette ki véleményét az egyletről, az oktatási rendszerről, a lelkészségről és az istentiszteletről, javaslatokat fogalmazott meg, hogy azok modernebbé, közérthetőbbé váljanak. Ezentúl más módon szervezik az ODFIE legjelentősebb eseményeit is, azt remélik, sokszínűségük által többekhez eljuthatnak majd.
Módosítás dátuma: 2017. július 13. csütörtök, 18:50
 

Mutatjuk, milyen utakon kerülheti el a horvát autópálya-díjakat

E-mail Nyomtatás PDF
GettyImages-455571646
Módosítás dátuma: 2017. július 02. vasárnap, 22:28
 

Elege lett az EU-nak: fel kell lépni a gyártók által beépített hibák ellen

E-mail Nyomtatás PDF

elektronikai hulladék

Az Európai Parlament szerint itt az idő fellépni a készülékekbe a gyártók által “mesterségesen” beépített elavulás ellen. Csökkentenék a pótalkatrészek árát is. Az EP állásfoglalásában egy olyan, új címkét javasol, amelyen szereplő érték alapján könnyebben dönthetnénk jól arról, melyik mosógépet, telefont vagy tévét érdemes megvásárolni.

Módosítás dátuma: 2017. július 16. vasárnap, 20:45
 

Gyenesdiási Bornapok

E-mail Nyomtatás PDF

Gyenesdiási Bornapok
2017. július 13-16.
Gyenesdiás, Kárpáti-korzó

Programok: Bor utca, népművészeti- és kézműves
vásár, kulturális programok gyermekműsorok,
Varázshangok játszóház

 

Ami biztos, az a honfoglalás!

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar őstörténet régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről tartott előadást a közelmúltban dr. Türk Attila régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa.

A Múzeumok Éjszakájának keretében megrendezett előadás sokakat vonzott, hiszen népszerű témáról van szó. A magyarok őstörténetével és a honfoglalással kapcsolatban sok elmélet kering, ám nem mindegyiknek van régészetileg bizonyítható, tudományos alapja – fogalmazott. A régész úgy véli, hogy a magyarok őstörténete – mely megfogalmazás helyett ő jobban szereti a magyarok korai története kifejezést használni – nem hazai belügy, és nem is politikai kérdés. Sokkal inkább egy nemzetközileg is releváns tudományos ügyről van szó. Évek óta zajlanak Oroszország és Ukrajna területén (a Volga és Urál hegység térségében) azok – az oroszokkal közösen végzett – feltárások, melyek a legfrissebb eredményekkel szolgálnak.

 

Országos hálózattá fejlődött a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

E-mail Nyomtatás PDF
A kormány ötvenmillió forintos támogatásával országos hálózattá fejlődött a gyermekvállalást népszerűsítő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
 


1. oldal / 388

Szavazás

Melyik múzeumot látogatnád meg legközelebb?
 

Bejelentkezés

Advertisement

Featured Links:

keresés


Newsflash

Közigazgatási életpályamodell kialakítását tervezik Több mint 70 standdal várták a látogatókat a III. Kormányzati Karrier Expón

A közigazgatási életpályamodell kidolgozásának és működtetésének szükségeségére hívta fel a figyelmet Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnöke a III. Kormányzati Karrier Expón, melyet több mint 70 minisztérium, civil szervezet és államigazgatási szerv részvételével rendeztek meg október 27-én, a Millenárison.

Bővebben...